Az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodája szervezésében május 19-től 4 napon át 250 középiskolás, tanáraik és fiatal egyetemista találkozott Zágrábban az EPAS Ifjúsági Találkozón. Ausztriából, Szlovákiából, Magyarországról és Horvátországból érkeztek a vendégek az EPAStogether elnevezésű rendezvényre. A pályázat útján meghívást kapó csapatok közt volt iskolánk három diákja, Nagy Norbert, Szabó György és Virág Imre János, valamint senior nagykövetünk, Dr. Zrupkóné Pernyész Lívia. A fiatalok EU-val kapcsolatos előadásokon és workshopokon vehettek részt, beszélgethettek EP-képviselőkkel és természetesen új kapcsolatokra tehettek szert.

GRATULÁLUNK KITARTÓ ÉS EREDMÉNYES SPORTOLÓINKNAK ÉS EDZŐIKNEK!
A finnországi Vuokattiban zajló Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF) két rövidpályás gyorskorcsolyázó képviselte az MTK Sport Klubot: Czank-Varga Benjámin és Gimnáziumunk 10.-es tanulója, Schönborn Melinda.
A multisport esemény első napján Lindi az 1500 méteren volt érdekelt, és remekül is kezdte a megmérettetést, hiszen első helyen került tovább a negyeddöntőből.
Melinda az elődöntőben sem lassított, itt is megnyerte futamát, ezzel bekerült a fináléba.
A női döntőben Melinda épphogy lemaradt a dobogóról, és végül a 4️. helyen végzett.
Lindi az EYOF Junior Téli Olimpián 500 m-en ezüst érmet szerzett.
A nap zárószámában, a vegyes váltóban a magyar csapat (Schönborn Melinda, Somodi Maja, Czank-Varga Benjámin, Granasztói Ádám) futamgyőztesként jutott az elődöntőbe.


2022.03.20-án kerület megrendezésre Egerben a Területi Kötöttfogású Bajnokság.
Eredmények:
50 kg Tugyi Zétény 1.hely
58 kg Baráth Hunor 1.hely
Az Európa Tanács (Council of Europe) Nyelvek Európai Napja alkalmából meghirdetett „pólódizájn” rajzpályázat témája: max. 30x30 cm-es pólófelületre logó szimbólum tervezése, mely kifejezi a nyelvi kommunikáció jelentőségét ember és ember valamint kultúrák között. A logókból stencilt készítettünk, melyeket akril spray festékkel rajzlapokra fújtunk. 6-11. osztályig végezték el diákok a feladatot. Az osztályokból 13 diák munkája kerül kiválasztásra. A pályázati esemény hivatalos elektronikus felületére azonban csak 3 diák dizájn-tervét lehetett feltölteni iskolánként. A három tanuló: Belányi Anna, Tábori Zsófia és Szécsi Anna 10. A osztályos tanulók. Felkészítő pedagógus: Kugler Erika, koordinátor: Berdó Péterné Farkas Andrea.
10.A Belányi Anna
10.A Szécsi Anna
10.A Tábori Zsófia
10.A Finta Fanni
10.A Lukácsi Lola
9.A Bányai Lívia
9.A Koczka Richárd
9.A Orendás Gergő
9.A Szabados Imre
7.B Kovács Lili Georgina
7.B Szvet Attila Zétény
6.A Nagy Erika
6.A Zombori Zita
Nobel-díjasok és tehetséges diákok XVII. találkozója
December elején lehetőségünk adódott, hogy képviselhessük iskolánkat Szegeden a „A Nobel-díjasok és tehetséges diákok XVII. találkozóján”. A 2013-ban indult program célja, hogy felkarolja az országban élő tehetséges diákokat és betekintést biztosítson számukra a legújabb kutatásokba. Az évente kétszer megrendezett találkozón laborgyakorlatokat is biztosítanak a résztvevő oktatási intézményekben.
A háromnapos konferencia első programja laborlátogatás a Szegedi Biológiai Központban, ahol Prof. Dr. Deli Mária (a Szegedi Biológiai Központ, Biofizikai Intézet Molekuláris Neurobiológiai Csoportjának szakembere) mentorált diákjaival találkozhattunk. Kutatási területük a gátrendszerek modelljének tanulmányozása, illetve a gyógyszerbejuttatás fokozása. Megtapasztalhattuk, milyen egy modern laboratóriumban dolgozni, láthattuk, milyen fejlett eszközök állnak a kutatók segítségére. Másnap az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban telt az egész nap. Meghallgattuk Peter C. Doherty Nobel-díjas kutató és állatorvos legújabb kutatási eredményeit a Covid-19-ről. Ezután négy Szent-Györgyi hallgató kutatási témáiba nyerhettünk betekintést, majd négy Szent-Györgyi mentor mutatta be kutatómunkáját. Érdeklődve fogadtuk Prof. Dr. Hegyi Péter beszámolóját a program sikeréről és jövőjéről, valamint bejelentését arról, hogy a jövőben kiterjesztik a programot Magyarország több felsőoktatási intézményére is. A Gálaesten a Virtuózok tehetségei léptek fel. A gyönyörű, elegáns környezetben svédasztalos vacsorakínálatból válogathattunk. Az esténk itt még nem ért véget, hiszen a karácsonyi vásáron keresztül vezetett az utunk a szállásra. Ünnepi pompájában láthattuk a Dóm teret, a Szegedi Tudományegyetem épületét és Szent-Györgyi Albert szobrát.
Számomra felejthetetlen élmény volt, mely megerősített jövőbeli elképzeléseimben. Az iskolai mindennapokból kitekinthettem elismert, híres emberek életébe, munkájába, kutatási eredményeibe.
Köszönöm Szabóné Darócz Mária tanárnőnek a lehetőséget.
Nagy Milán (11. évfolyam)
Gimnázium
Talentum alapítvány

Kedves Szülők!
Tisztelt Támogatóink!
Szeretnénk megköszönni, hogy személyi jövedelemadójuk 1%-ával támogatják a Szent István Sport Általános Iskola és Gimnázium alapítványát. Mindezt iskolánk fejlesztésére, s gyermekeik céljainak megvalósítására fordítjuk.
Bízunk abban, hogy a jövőben is számíthatunk támogató együttműködésükre, oktató-nevelő munka támogatására.
A Talentum Alapítvány adószáma: 19223151-1-16
Az alapítvány számlaszáma: 11745035-26762809-00000000
Bank: OTP
Jelentkezési lapok
Általános Iskola
- Dicsőségtábla
- Samsung adomány
- Június
- KocKaland
- KocKaland Logikai Verseny dönő
- Tudásbajnokság országos döntő
- Alsós gyereknap
- Gyereknapi programok a felső tagozaton
- JNSZ Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság rajzpályázata
- Tudásbajnokság vármegyei döntő helyezései:
- Író-olvasó találkozó
- Május
- Tudásbajnokság vármegyei fordulójának eredményei
- Vers- és prózamondó verseny az alsó tagozaton
- Április
- KocKaland Logikai Verseny III. forduló
- III. Ilonka Zoltán rajz-, földrajzverseny eredménye
- Tavaszi játszóház
- Mesevetélkedő a 2. évfolyamon
- Beiskolázási program – „Jövőre iskolás leszek” című rajzpályázat
- Diáksportfesztivál
- Farsangi mulatság a 3-4. osztályban
- SIOSZ elismerés
- Öltözz a könyvedhez!
- Március
- Farsangi mulatság az 1-2. osztályban
- Csússzál velünk
- Felsős farsangi báli összefoglaló
- Február
- Szépíró iskolai verseny eredményei (2026)
Gimnázium
- Gimnáziumi beiratkozás
- Megyei díjkiosztó ünnepség
- Ballagási ünnepség a gimnáziumban - 2026
- Nyolcadikosoknak felvételi írásbeli tájékoztató
- Fitnesz Sportnap középiskolásoknak
- Terepgyakorlat – Növénytan (őszi megfigyelések)
- Diákparlamenti ülés
- Nyolcadikosoknak
- Zengjük a szabadság dalát!
- Állatok világnapja - látogatás a Fővárosi Állat- és Növénykertbe
- Múzeumi kirándulás
- Dr. Kiss Gergely találkozása tanulóinkkal
- Gólyatábor
- Gimis kampányvideó 2025 - Szent István Sport Általános Iskola és Gimnázium
- Jász Plasztik nyílt nap
- Gödöllő gyakorlat
- Fizikaverseny
- BALLAGÁS
- Nobel-díjasok és tehetséges diákok XXIV. találkozója
- Gimis farsang
- Gödöllő
- Kovács Kornél előadása – 2025. február 6.
- Dr. Karikó Katalin kiállítás
- SIOSZ-elismerés
- Gimis kampányvideó 2025
- Diákparlamenti ülés
- Idegen nyelvi karácsony a gimiben
- Szalagtűző ünnepség - 2024
- Látogatás a Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központban
- Gödöllő-CRISPR
Testvériskola
- Határtalan múlt történelem verseny
- Nemzetközi kapcsolatépítés Szerbiában
- Jubileumi ünnepség Marosvásárhelyen
- Iskolánkért bál – az összefogás ünnepe
- Alapítványi bál Adán – Tovább erősödő partneriskolai kapcsolatok
- Holland utazás
- Marosvásárhelyi vendégeink látogatása
- Együttműködési megállapodás Kragujevac egyik iskolájával
- Holland diákok a Szent István Sportiskolában
- Négyes testvériskolai találkozó a Gyakorlóiskolában
Gyorskorcsolya
- Gyorskorcsolya Diákolimpia Országos Döntő
- Gyorskorcsolya Utánpótlás Országos Bajnokság
- Európa Kupa és Challenger verseny
- Tisza Kupa
- Gyorskorcsolya Divíziós verseny II.
- Gyorskorcsolya Danubia Series 3
- Jász Kupa
- Santa Claus Cup
- 33. ALTA VALTELLINA TROPHY
- Junior Divíziós
- Sport Klub Kupa
- Olympic Hopes
- Danubia Series 1
- Albert Kupa
- Alpok-Adria Kupa
- Országos Gyorskorcsolya Diákolimpia
- Dobrán Réka (10.a) egyéni tanrendben tanuló gyorskorcsolyázónk eredményei
- Gyorskorcsolya Junior Országos Bajnokág
- 20. TISZA KUPA - SZEGED
- Rövidpályás gyorskorcsolya junior divíziós verseny 4.
- IX. JÁSZ KUPA - Jászberény
- Csizmadia KUPA, Danubia Series, Debrecen
- Gyorskorcsolya Diákolimpia Regionális Verseny
- Mikulás Kupa
- 32. ALTA VALTELLINA TROPHY - Bormio, Italy
- Rövidpályás gyorskorcsolya junior divíziós verseny II.
- Rövidpályás gyorskorcsolya Diákolimpia körzeti döntő
- International SPORT KLUB Cup, Csíkszereda, ROMÁNIA
- Rövidpályás gyorskorcsolya junior divíziós verseny I. - Szeged
- Danubia Series 1. - Lengyelország-Sanok
- Felnőtt Országos Bajnokság - Budapest
- MOKSZ versenynaptár
- Rövidpályás gyorskorcsolya Junior Divíziós Verseny 1
- UTÁNPÓTLÁS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG
- GYORSKORCSOLYA DIÁKOLIMPIA SZEKSZÁRDON
- JUNIOR VILÁGBAJNOK A MAGYAR NŐI VÁLTÓ
- Gazsi Noémi sikere
- Rövidpályás Gyorskorcsolya Diákolimpia Regionális Döntő Jászberény
- 8. Jász-Kupa nemzetközi verseny
- SPORTGÁLA 2024




















