A Szolnoki POK által szervezett Megyei történelemversenyen 12.-es diákjaink szép eredményt értek el szorgalmuknak és Dr. Zrupkóné Pernyész Lívia tanárnő felkészítő munkájának eredményeként.
Virág Imre János 2. hely
Kovács Bence Bulcsú 5. hely
Szabó György 10. hely
Gratulálunk!
A POK által szervezett díjátadó ünnepségen vehette át Imre a Megyeháza dísztermében a jutalmát május 31-én.
A Szolnoki POK által meghirdetett Megyei történelemverseny két részből áll: az írásbeli forduló után a megye legeredményesebb 10 diákját hívják be a szolnoki szóbeli fordulóba.
Az összesített pontszám alapján
Virág Imre János (11.a) 4. helyezett,
Kovács Bence Bulcsú (11.a) 5. helyezett,
Nagy Norbert (12.a) 10. helyezett lett.
Gratulálunk a versenyzőknek és felkészítő tanáruknak, Dr. Zrupkóné Pernyész Líviának!
A Megyei Történelemversenyen Kalóczkai Márk 4. helyezett, Kohári Krisztián 5. helyezett lett a 10. évfolyamos gimnázium kategóriában.
Szeretettel gratulálunk Dr. Zrupkóné Pernyész Líviának és a diákoknak a színvonalas felkészüléshez és szerepléshez, köszönjük munkájukat.
Gratulálunk a végzősök újabb sikeréhez és felkészítő tanáruknak, dr. Zrupkóné Pernyész Líviának.

A felkészülés pillanatai-jókedv, humor és sok okos gondolat.
A Savaria Országos Történelem Tantárgyi Verseny megyei fordulójában a 9. évfolyamosok kategóriájában Kohári Krisztián megyei 6. , Kalóczkai Márk pedig 12.lett.
A Megyei történelemverseny megyei fordulójába, a legjobb 10 közé jutott a 12. évfolyamosok közül Pozsonyi Ivett és Molnár Levente.
Gratulálunk a diákoknak és felkészítő tanáruknak: dr. Zrupkóné Pernyész Líviának!
A Megyei történelemversenyen két 12. osztályos diákunk az első tíz legjobb tanuló közt szerepelt: Csatári Zsófia 2. helyen, Gergi Tamás 10. helyen végzett az írásbeli és szóbeli forduló eredményeként.
Felkészítő tanáruk: dr. Zrupkóné Pernyész Lívia.
Talentum alapítvány
Kedves Szülők!
Tisztelt Támogatóink!
Szeretnénk megköszönni, hogy személyi jövedelemadójuk 1%-ával támogatják a Szent István Sport Általános Iskola és Gimnázium alapítványát. Mindezt iskolánk fejlesztésére, s gyermekeik céljainak megvalósítására fordítjuk.
Bízunk abban, hogy a jövőben is számíthatunk támogató együttműködésükre, oktató-nevelő munka támogatására.
A Talentum Alapítvány adószáma: 19223151-1-16
Az alapítvány számlaszáma: 11745035-26762809-00000000
Bank: OTP
Jelentkezési lapok
Általános Iskola
- Mesevetélkedő
- Vers- és prózamondó verseny az alsó tagozaton
- Egészségnap
- 4. osztályos tanulók karácsonyi műsora
- Karácsonyi műsor a Jászberényi Polgármesteri Hivatal dolgozóinak
- Április
- MEGHÍVÓ ISKOLAI ÜNNEPSÉGÜNKRE
- Március
- Farsangi bál az 1-2. évfolyamon
- "Csússzál velünk"
- Felsős farsang 2025
- Diáksportfesztivál
- „Színház az egész világ.” /Shakespeare/
- Farsangi forgatag
- Szépíró iskolai verseny eredményei
- KÖSZÖNET
- Február
- Sítábor Kokaván - 2025
- DÖK programok decemberben
- A 3.a osztály jótékonysági akciója
- Óévbúcsúztatás sporttal
- Mikulás team a Gyakorlóban
- Az erdő aprócska hősei
- Január
- Karácsonyi műsor a 4.c osztálytól
- Madárkarácsony
- Közös éneklés a Cantate Nobis énekkarral
- Utazás a karácsony körül 4.b
- Adventi forgatag
- Adventi varázslat
Gimnázium
- Gimis farsang
- Ideiglenes felvételi jegyzék 2025/2026. tanév - 9. évfolyam
- Gödöllő
- Kovács Kornél előadása – 2025. február 6.
- Dr. Karikó Katalin kiállítás
- SIOSZ-elismerés
- Gimis kampányvideó 2025
- Diákparlamenti ülés
- Idegen nyelvi karácsony a gimiben
- Szalagtűző ünnepség - 2024
- Látogatás a Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központban
- Gödöllő
- Nyílt nap a Gimnáziumban
- Biosz fakton...
- Rákóczi-tábor 2023
- Rákóczi-tábor 2024
- Gödöllői szívboncolás
- Felvidéki séta II. Rákóczi Ferenc nyomában
- Ballagás 2024
- Tavaszi Tehetségkutató Művészeti Fesztivál
- Szent István Diáknap 2024
- Diákutazási program
- A Nemzeti Tudósképző Akadémia februári hírlevele
- Jégre fel!
- Nobel-díjasok és tehetséges diákok XXI. találkozója - 2024
- Diákparlament
- Gödöllői program 2023. december 09.
- '56-os program a Rákóczi Szövetség támogatásával
- Jászkürt-megjelenés
- Ünnepi megemlékezés
Testvériskola
- Holland diákok a Szent István Sportiskolában
- Négyes testvériskolai találkozó a Gyakorlóiskolában
- Kapcsolat Adával
- Négyes testvériskolai látogatás Erdélyben
- Vechtai kiándulás
- Vechtai üdvözlet
- Pater Andreas üdvözlő szavai (2019. október)
- Vechtai élmények-a diákok szemével (2019. március)
- Városunk és Vechta 25 éves barátsága (2018. szeptember)
- A vechtai St. Thomas Kolleg 2017. évi évkönyvében iskolánk is helyet kapott
Gyorskorcsolya
- Alpok-Adria Kupa
- Országos Gyorskorcsolya Diákolimpia
- Dobrán Réka (10.a) egyéni tanrendben tanuló gyorskorcsolyázónk eredményei
- Gyorskorcsolya Junior Országos Bajnokág
- 20. TISZA KUPA - SZEGED
- Rövidpályás gyorskorcsolya junior divíziós verseny 4.
- IX. JÁSZ KUPA - Jászberény
- Csizmadia KUPA, Danubia Series, Debrecen
- Gyorskorcsolya Diákolimpia Regionális Verseny
- Mikulás Kupa
- 32. ALTA VALTELLINA TROPHY - Bormio, Italy
- Rövidpályás gyorskorcsolya junior divíziós verseny II.
- Rövidpályás gyorskorcsolya Diákolimpia körzeti döntő
- International SPORT KLUB Cup, Csíkszereda, ROMÁNIA
- Rövidpályás gyorskorcsolya junior divíziós verseny I. - Szeged
- Danubia Series 1. - Lengyelország-Sanok
- Felnőtt Országos Bajnokság - Budapest
- MOKSZ versenynaptár
- Rövidpályás gyorskorcsolya Junior Divíziós Verseny 1
- UTÁNPÓTLÁS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG
- GYORSKORCSOLYA DIÁKOLIMPIA SZEKSZÁRDON
- JUNIOR VILÁGBAJNOK A MAGYAR NŐI VÁLTÓ
- Gazsi Noémi sikere
- Rövidpályás Gyorskorcsolya Diákolimpia Regionális Döntő Jászberény
- 8. Jász-Kupa nemzetközi verseny
- SPORTGÁLA 2024
- 31. ALTA VALTELLINA TROPHY / Bormio, Italy
- I. Divíziós verseny-gyorskorcsolya
- 30. Csizmadia Kupa
- Hanse CUP - Rostock Németország 2023.10.20-22.
- Alpok Adria Kupa 1.forduló
- Olympic Hopes
- Gyorskorcsolya- Lindi sikere
- STEZ CUP 2023. szeptember
- Sportbüszkeségeink
- Év végi sportverseny-összefoglaló
- Európa Kupa (Torino)
- Gyorskorcsolya Diákolimpia Sátoraljaújhely
- Jász Kupa 2023. január 20-22.
- Gyorskorcsolya világbajnokságra készülve