A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Diákparlamenti Ülésen Szolnokon november 30-án iskolánkat Bakki Zsombor 11.a osztályos tanuló képviselte. Az ülés fő célja az Országos diákparlamenti delegáltak megválasztása volt. Erre Dankó Andor Péter Országos Diáktanács tagjának beszámolója után került sor. Húsz intézmény delegáltjai szavaztak. A 6 jelölt közül 5 fő delegált fogja képviselni a diákok és iskolájuk érdekeit az országos ülésen.
Kísérő tanár: Szerencsés Melinda
A Rákóczi Szövetség Szent István Sport Általános Iskola és Gimnázium helyi szervezete (gimnáziumunk teljes diáksága és tanáraik) november 27-én tartotta az 1956-os eseményeket megidéző programját a Déryné Rendezvényházban. A program finanszírozását a Szövetség belső pályázata biztosította.
A rendkívül érdekes és interaktív nap kezdetén a diákok számára Cseh Dániel történelem-magyar szakos tanár, helytörténetkutató, intézményünk volt diákja ismertette a forradalom és szabadságharc országos eseményeit. Az előzetes és az előadás során megszerzett ismereteket a tanulók az előadást követő izgalmas vetélkedő során kamatoztathatták, illetve szurkolhattak osztálytársaiknak. A nap a Jász Múzeumban, majd egy városi körsétával folytatódott, melynek során a helyi, jászsági illetve jászberényi eseményekkel ismerkedhettek a gyerekek a múzeum történészének segítségével. A város ’56-os emlékhelyein a csapatok élőképet, fotót készítettek. A program teljes időtartamában a miskolci MASZK improvizációs társaság drámafoglalkozással segítette tanulóink elmélyedését az eseményekben.
A program nagyon hasznos és fontos gimnáziumunk életében, hiszen egy olyan témát hozott közelebb tanulóink számára, amelyet az idő távlatában nagyon nehéz megérteni, átérezni. Mégis nagyon fontos, hogy értsék, tudják és ismerjék azt, hogy a forradalmi események során a hétköznapi emberek hogyan váltak hőssé, milyen nagy dolog az a szabadság, ami számunkra természetes és hogyan éljünk ma, hogy ehhez a ránk hagyott örökséghez méltóak legyünk.
Köszönjük a Rákóczi Szövetségnek, hogy levetővé tették a programot számunkra.
Szervező: Dr. Zrupkóné Pernyész Lívia
A Jászkürt Újság 6. oldalán jelent meg pályaorientációs napunkról írt cikkünk.
https://www.jaszbereny.hu/hirek/jaszkurt-ujsag-2023-23-szam/13528/
"Rengett a föld talpuk alatt,
mikor e nap hajnal hasadt.
Együtt léptek, kéz a kézben,
bizakodva, szép reménnyel,
összefogva és elszántan,
halált is vállalva bátran.
Szabadságvágy és akarat
lerombolta a kőfalat."
Az 1956-os forradalom és szabadságharcra iskolai keretek közt emlékeztünk október 20-án. A műsort szerkesztette és összeállította Pál Zsófia 10.a osztályos tanuló és Stelkovicsné Kreuter Anikó tanárnő. Az október 23-i eseményeket a 10.a osztály tanulói idézték fel, kiegészülve a 12.a osztályosokkal, akik táncos koreográfiával biztosították a látványt.
Köszönet a segítségért Polgár-Muhari Éva, Kugler Erika, Goda Krisztina, Berdó Péterné Farkas Andrea, Nagyné Sipos Marianna tanároknak.
Kísérő tanár: Nyitrainé Tajti Edit osztályfőnök

A nyár I. Összmagyar Középiskolás Táborában volt szerencsénk képviselni az iskolát Sátoraljaújhelyen 2023. június 25-30-ig.
A tábor legfőbb célja, hogy a magyar fiatalok találkozzanak egymással és kiváló programok keretében életre szóló barátságokat, élményeket és emlékeket szerezzenek. Kiemelt cél a magyar kultúra és a magyar nyelv ismeretének és szeretetének erősítése.
Az első napon a megnyitót Csáky Csongor elnök úr tartotta, akitől megtudtuk, hogy a táborba 509 diák és közel 50 kísérő tanár érkezett 45 Kárpát-medencei középiskolából, valamint az Amerikai Egyesült Államokból, Kanadából, Mexikóból, Brazíliából, Ausztráliából, Spanyolországból és Észak-Macedóniából is érkeztek a táborba magyar gyökerű középiskolások.
A Tokaj-Hegyalja Egyetem programja után Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár előadását hallgathattuk meg. Délután Vass Vilmos oktatáskutató tartott nekünk egy érdekes és interaktív előadást a kreativitásról és a motivációról. Este pedig az egész tábor felsétált a Magyar Kálváriára, és ott közösen elénekeltük a magyar, majd a székely Himnuszt.
A harmadik napon a Magyar Honvédség akadálypályáját próbálhattuk ki. Illetve egy toborzó előadást nézhettek meg az érdeklődők. Takaró Mihály irodalomtörténész előadása következett. Kézműveskedtünk, íjászkodtunk, táncházban vettünk részt. Este Petőfi Sándor A helység kalapácsa c. művének interaktív színházi előadását nézhettük meg.
Másnap Sárospatakra kirándultunk, ahol megtanítottak minket sárkányhajózni a Bodrogon. Délután Polus Enikő mentálhigiénés szakember előadását hallgattuk, aki a barátságról, szerelemről beszélt. Este pedig egy nagyon hangulatos kvíz-est várt ránk. 70 kérdést kaptunk különböző alapismereti témákban, és 2. helyezést értünk el.
A záró nap reggelét Szentmisével, illetve Istentisztelettel kezdtük. Ezután sportnap következett, ahol a csapatok fociztak, kosaraztak, úsztak, floorballoztak és sok más ügyességi feladatot végeztek. A vizes akadálypálya tetszett a legjobban, aminek a végén a medencében csobbantuk és élveztük a nyári napsütést, nagyon sokat nevettünk és úsztunk. Délután vártúra következett, felsétáltunk a kilátóra, ahonnan az egész táborra rá lehetett látni. Lélegzetelállító panoráma nyílt a kilátóból a táborra, ami egy ősfenyvesben helyezkedik el. Este minden csapat előadta csodálatos záró produkcióját, majd egy koncertet hallgathattunk végig retro számokkal. A tábort záróbulival búcsúztattuk.
Felejthetetlen élmény volt, rengeteg embert ismerhettünk meg a tábornak köszönhetően a világ minden tájáról. Reméljük, jövőre is lesz lehetőségünk elmenni. Szeretnénk megköszönni a lehetőséget a Rákóczi Szövetségnek, hogy ott lehettünk a táborban és Melinda néninek, hogy elkísért bennünket. Örökre szóló emlékeket tudtunk szerezni, sok új embert megismerni.
Antal Réka 10.A
Berkó András Attila 10.A
Bécsi Sára 9.A
Boros Bori 9.A
Deák Janka 9.A
Havas Péter Márk 10.A
Hudra Emese 10.A
Orendás Gergő Csaba 10.A
Pál Zsófia 9.A
Szerencsés Melinda kísérő tanár
Az OTP Bank és az OTP Fáy András Alapítvány által szervezett Pénzügyi vetélkedőn gimnáziumi csapatunk a 2. helyen végzett.
Csapattagok: Wéber Vendi Doren, Brindzik Bianka, Molnár Máté (9.a).
Felkészítőjük: Nyitrainé Tajti Edit tanárnő.
Gratulálunk!
2023. június 2-án Szabóné Darócz Mária tanárnő szervezésében hatan részt vehettünk a Nemzeti Tudós Akadémia egyik centrumiskolájában, Gödöllőn, a Premonteri Szent Norbert Gimnázium egyik biológia gyakorlatán. A foglalkozás témája a lambda-fág DNS emésztés és analizálás volt.
Amikor Gödöllőre értünk, tanárnő máris egy mini „terepgyakorlatot” tartott nekünk az út mentén. Egy pipacs (Papaver rhoeas) virágát tanulmányoztuk, megtudtuk, hogy a növény a mákfélék családjába tartozik, s gyógyszert is készítenek a benne lévő anyagból.
A gödöllői laborgyakorlat legfőképp azoknak szólt, akik a jövőben kiemelten szeretnének foglalkozni a biológiával. A foglalkozás elején kicsit hátrányban éreztük magunkat és az iskolánkat, mivel a többi gyerek heti öt vagy több órában tanulja a természettudományos tantárgyakat, de szerencsére felvettük velük a versenyt. Ennek a gyakorlatnak a haszna a való életben az apasági tesztekben és a bűnügyi nyomozások alkalmával a tettes azonosításakor nyilvánul meg. Az első gyakorlat a restrikciós emésztés volt. Mivel nagyon precízen és tudatosan kell végezni ezeket a kísérleteket, először megcímkéztük a színes Eppendorf-csöveket, hogy melyikbe milyen enzim és Lambda-fág fog kerülni. Majd ezeket automata pipettával különféle DNS mintákba kellett töltenünk a megadott mértékegység alapján. Miután ezzel végeztünk, az oldatokat lecentrifugáltuk és 30 percre termosztátba helyeztük. Ezután következett a második gyakorlat, a gélelektroforézis. Miután kivettük a termosztátból az Eppendorf-csőben lévő mintákat, mindegyiket meg kellett színezni töltőfestékkel. A marker DNS-t a gyakorlatvezető tanártól kaptuk meg, amit a megadott sorrendben, mértékegységben kellett beletöltenünk a gélzsebekbe automata pipettával. A DNS mintákat 30 percig kellett futtatni 100 volton, hogy a DNS fragmentek láthatóak legyenek.
A feladatok eredményét a munkalapon rögzítettük és ábrázoltuk.
A vasútra menet ismét kaptunk egy kis ismertetőt, most egy különleges hangyafajról, amelyet megfigyelhettünk az egyetem parkjában.
Nagyon jól éreztük magunkat ezen a gyakorlaton és nagyon sok új és érdekes dolgot tanultunk.
Köszönjük szépen a sok segítséget Marika néninek!
9. o. Bécsi Sára Panna, Morina Rilinda, Kollár Kíra, Deák Janka
10. o. Bakki Zsombor, Koczka Richárd
- Koczka Richárd-Deák Janka -
A Szolnoki Pedagógiai Oktatási Központ által szervezett tanulmányi és művészeti versenyek megyei/döntő fordulóinak helyezettjei számára rendezett díjátadó ünnepségen vett részt Virág Imre János (12.a), aki a Megyei történelemverseny díjazottja, Dr. Zrupkóné Pernyész Lívia tanítványa; Fegyverneki Kinga (11.a) és Kurunczi Gábor (12.a), az "Ép testben ép lélekkel" Testnevelés és sportelméleti verseny díjazottjai, Bús Nikoletta tanítványai; Sóskuti Nikol (11.a), a Szenti Ernő rajzverseny különdíjasa, Kugler Erika tanítványa.
A II. Jászberényi Középiskolai Akadályfutáson (május 24.) gimnáziumunkat a 10.a osztályosok képviselték.
Szervező: Humán, Közrendi- és Vallásügyi Bizottság sport munkacsoportja.
Kísérő tanár: Kiss-Kovács Kinga.
A Rákóczi Szövetség 15 középiskolai szervezetének több mint 100 diákja kirándult május első hétvégéjén a Partiumban. A diákok Debrecen, Hajdúdorog, Jászberény, Nyíregyháza, Fehérgyarmat, illetve Margitta, Nagyszalonta, Nagyvárad, Temesvár középiskoláiból érkeztek a partiumi kirándulásra. Iskolánkat a 10. a osztályból Csizmadia Viktor, Koczka Richárd, Havas Péter, Szappanos Péter és Faragó Gergő képviselte. A jókedvű csapat kísérő tanára Guba Ferenc Béla tanár úr volt.
A kirándulás programja érintette többek között Nagyszalonta, Nagyvárad, a Királyhágó, Zsibó, Szatmárnémeti, Nagykároly látnivalóit.
A Rákóczi Szövetség középiskolai programjai között régi nagy hagyománya van a regionális kirándulásoknak, amikor magyarországi diákok a határ másik oldalán élő társaikkal közösen keresik fel a külhoni területek magyar történelmi és kulturális vonatkozású helyszíneit. Ezek a kirándulások kiváló alkalmat teremtenek arra, hogy a határ két oldalán élő diákok és tanárok között minél szorosabb kapcsolatok alakuljanak és nagyban hozzájárul a helyi identitás erősítéséhez is. Örülünk és nagyon fontos számunkra, hogy ennek a kárpát-medencei összefogásnak mi is tevékeny részesei lehetünk.
Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós tartott előadást Jászberényben, melyen Guba Ferenc tanár úrral 34 fizikát tanuló és szerető diákunk vett részt.
A Felvidékről kitelepítettek emléknapja alkalmából Járvás Katalin színművésznőt hívtuk meg intézményünkbe. A művésznő „saját bőrén” tapasztalta meg azt, hogy milyen távol lenni a szülőföldtől, milyen érzés a tényleges honvágy. Milyen magyarnak lenni idegenben. Érzéseit, a magyarság erős, közösséghez tartozó érzését, a szülőföld utáni vágyat a költészet és a zene nyelvén igyekezett közvetíteni diákjaink számára a „Gyökereink” című irodalmi előadásában.
A Rákóczi Szövetség pályázatának köszönhetően az előadáson helyi szervezetünk minden tagja, kb. 100 fő (90 diák és 10 pedagógus) a frissen csatlakozó 9. a osztályos tanulókkal együtt részt vett. A közönséget mélyen megérintette a magyar szerzők verseivel, prózarészleteivel, zongorajátékkal gazdagított előadás.
Petőfi naplójából: "Üdvözlégy születésed napján, magyar szabadság! Először is én üdvezellek, ki imádkoztam és küzdöttem éretted, üdvezellek oly magas örömmel, amilyen mély volt a fájdalmam, midőn nélkülöztünk tégedet! Oh szabadságunk, édes kedves újszülött, légy hosszú életű e földön, élj addig, míg csak él egy magyar; ha nemzetünk utolsó fia meghal, borulj rá szemfedő gyanánt… S ha előbb jön rád a halál, rántsd magaddal sírodba az egész nemzetet, mert tovább élnie nélküled gyalázat lesz, veled halnia pedig dicsőség!"
Nagyszabású, megrendítő és méltóságteljes műsorral emlékeztünk meg az 1848. március 15-i forradalomra, valamint Petőfi születésének 200. évfordulójára. Megelevenedtek az Ifjúsági ház színpadán az aznapi történelmi események, felcsendült a Nemzeti dal, elénk állt maga Petőfi, s harcra buzdította a résztvevőket. A kor hangulatát megidéző táncokkal, a forradalmi hevületet megörökítő zenével és dalokkal egészültek ki a versidézetek.
A Dr. Zrupkóné Pernyész Lívia által összeállított műsorban általános iskolás és gimnazista tanulók vettek részt.
A dekorációt Doboss Eszter készítette.
Köszönet a műsorban résztvevő diákoknak, valamint a segítő pedagógusoknak: Madarász Krisztina, Polgár-Muhari Éva és Stelkovicsné Kreuter Anikó.
https://www.youtube.com/watch?v=a2H1acHfr6o
Fényképek: http://piwigo.gyakorlo-jaszbereny.edu.hu/index.php?/category/187
Kárpát-medencei Középiskolás Vezetői Fórum
2023. február 24-től 26-ig a Rákóczi Szövetség programján vettünk részt Budapesten. A megnyitót a Lónyay Utcai Református Gimnáziumban tartották mintegy 100 iskola 500 Kárpát-medencei diák és tanáraik részvételével. A megnyitón részt vett Panyi Miklós, a Miniszterelnökség stratégiai államtitkára is. Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke üdvözölt minket. Bemutatták a Szövetség éves programját a Légy ott! ütemtervét. A vacsorát követően mindenkit beosztottak véletlenszerűen egy csoporthoz, ahol jobban megismerkedhettünk a többi tanulóval egy verseny keretében, aminek jutalmát vasárnap vehette át a győztes csapat.
A szombatot a Parlament előtt flasmobbal kezdtük a Kossuth téren. Ezt követően a Nemzeti Vértanúk Emlékművénél ünnepi megemlékezésen vettünk részt, ahol a kommunizmus áldozatai előtt róttuk le tiszteletünket Kövér Lászlóval, az Országgyűlés elnökével. Ebéd után a Lónyayban érdekes kerekasztal-beszélgetésen vettünk részt Polus Enikővel (mentálhigiénés szakember), Kollár Lajossal (orvosprofesszor) és Diller Kevinnel (a Mobilfox alapítója). A beszélgetésben, amit Kiss Róbert Richard vezetett, szó esett a motivációról, a kiégésről és arról, hogy a szerencsének mekkora szerepe van a sikerben. Vacsora után a Magyar Nemzeti Színházban Wass Albert Tizenhárom almafa című előadását néztük meg. Számomra nagyon sok tanulsággal szolgált ez a színdarab, és szerencsés, hogy történelemórán is erről az időszakról tanulunk. Különösen megfogott Apponyi Albert beszéde. Váratlan meglepetés volt, amikor Szarvas József színművész odajött hozzánk kezet fogni. Ezekkel az élményekkel értünk vissza a szállásra, a Hotel Budapest szobáiba, ahol órákig beszélgettünk még a nap eseményeiről.
A vasárnapi program sajnos nagyon gyorsan eltelt. A Lónyayban meghallgattuk Vass Vilmos oktatáskutató záró előadását, aki érdekes tapasztalataival színesítette a motivációról tartott beszámolóját, sokat tanulhattunk belőle.
Olyan élményekkel és tapasztalatokkal gazdagodtunk ezen a hétvégén, amiket soha nem felejtünk el és bátran hasznosíthatunk jövőnk építésénél. Őszintén hálásak vagyunk ezért a hétvégéért, és azokért, akikkel együtt tölthettük.
Belányi Anna, Finta Fanni, Zsombók Debóra (11.a); kísérő tanár: Szerencsés Melinda tanárnő
Február 23-án tartották a Jégre fel! elnevezésű játékos, ügyességi sportversenyt Jászberényben a jégpályán. A Szolnoki SZC Klapka György Technikum és Szakképző Iskola harmadik alkalommal rendezte meg a középiskolások számára a rendezvényt. Idén a versenyen 10 középiskola képviseltette magát. Iskolánk csapata a 2. helyen végzett.
Hírösszefoglaló:https://fb.watch/i_JITjwaXy/
Iskolánk 9 tanulója jutott be a Szolnoki POK által szervezett "Ép testben, ép lélekkel" Testnevelés- és sportelméleti verseny megyei fordulójába. Sajnos, betegség miatt Anna és Kinga nem vettek részt a szóbeli fordulón, de a versenyzők így is szép eredményt érték el.
Kurunczi Gábor 12.a (189 pont) 2. hely,
Fegyverneki Kinga 11.a (187 pont) 3. hely,
Baráth Benjámin 11.a (161 pont) 5. hely,
Kovács Máté 12.a (154 pont) 6. hely,
Borbás Martin 12.a (143 pont) 8. hely,
Bozsó Milán 11.a (13 pont) 9. hely,
Gratulálunk a versenyzőknek és a felkészítő tanárnak, Bús Nikoletta testnevelőnek!
Balról jobbra: Hudra Anna, Szabó Kinga, Bozsó Milán, Kurunczi Gábor, Baráth Benjámin, Kovács Máté, Borbás Martin. A képről Fegyverneki Kinga hiányzik.
Május 31-én a Megyeháza dísztermében a POK által szervezett díjátadó ünnepségen vehette át jutalmát Kinga és Gábor.
Sikeres pályázat után december 2-án az a megtiszteltetés ért engem és 25 iskolatársamat, hogy eltölthettünk egy napot a Parlamentben a Nemzeti Ifjúsági Tanács, a Tempus közalapítvány és az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodája által szervezett Parlamenti Ifjúsági Napon.
A program első felében helyet foglalhattunk a felsőházi ülésteremben, kipróbálhattuk a szavazógépeket. Ezentúl lehetőségünk nyílt feltenni kérdéseinket magyar és Európa Parlament-i képviselőknek. A délután folyamán az Országház falain belül dolgozhattunk saját projektünkön, melyhez a szervezők egy professzionális tanácsadót biztosítottak számunkra. Hatalmas élmény volt gimnazista diákként betekintést nyerni a Parlament életébe és az ott dolgozó emberek mindennapjaiba, az ott zajló munka rejtelmeibe. De ezenfelül az épületről is gazdagíthattuk tudásunkat, hiszen a napot egy országházi túrával és a díszőrség bemutatójával zártuk. Szeretném megköszönni a diáktársaim és a magam nevében is a lehetőséget tanárainknak és a szervezőknek egyaránt!
Kovács Bence Bulcsú 12.a osztályos tanuló
A Székesfehérvári SZC Vajda János Technikum által meghirdetett országismereti vetélkedőn iskolánk 10. a osztályos csapata az 1. helyen végzett. A jutalomként nyert lengyelországi kirándulás egy életre szóló élmény volt mind a diákok, mind pedig tanáraik számára. A hosszú buszos utazásokat feledtették az élményben és látnivalókban gazdag programok. Krakkó városába való érkezés utáni első napon egy csodálatos helyre, a Magas-Tátra lengyel részének legfontosabb és legmagasabban fekvő városába, Zakopanéba utaztunk. Bár havat még nem láttunk, a látvány lenyűgöző volt. Másnap Krakkót fedeztük fel. A város este is és nappal is csodálatos. Krakkó történelmi épületei őrzik a különböző korok nyomait. A hatalmas főtéren található Mária –templom, a koronázási királyi palota, a Wawel, a királyok és hercegnők székhelye lenyűgözött mindannyiunkat. Egyik nap lehetőségünk volt egy lengyel középiskolába is ellátogatni, ahol a bicskei csoporttal együtt részt vehettünk egy projektmunkában, ami angol nyelven zajlott. A legnagyobb hatással azonban mindenkire az auschwitzi emlékhely megtekintése volt. Az egyhetes kirándulás alatt a diákok nemcsak élményeket, de sok új barátot is szereztek.
A csapat tagjai: Kemecsi Lili Dolli, Csizmadia Viktor és Hudra Emese. Kísérőtanár: Nagyné Sipos Marianna.
November 12-én ünneplőbe öltözött a szívünk, hiszen gimnáziumunk végzős osztályának szalagtűző ünnepségét tartottuk a Déryné Rendezvényházban. A szalagtűzés után a tizenkettedikesek bécsi keringőt és hagyományosan, vagány osztálytáncot adtak elő a meghívott vendégeknek, rokonoknak, barátoknak.
Gratulálunk 12. osztályos tanulóinknak és osztályfőnöküknek Polgár-Muhari Éva tanárnőnek. Viseljék büszkén iskolánk szalagját, amely az összetartozást jelképezi.
Köszönjük az ünnepi műsort a 11.a osztálynak és Goda Krisztina osztályfőnöknek, a versek betanítását Fekete Viktória tanárnőnek és az ének betanítását Madarász Krisztina tanárnőnek.
Iskolánk 10. a osztályos csapata az 1. helyen végzett a Székesfehérvári SZC Vajda János Technikum által meghirdetett országismereti vetélkedőn, Bicskén. A vetélkedőre több mint 50 csapat nevezett az ország minden részéről és 8 csapat jutott be az országos döntőbe. Az izgalmas, egész napos vetélkedőn, Szegvár, Barcs, Tapolca, Győr, Budapest csapatai között a mieink bizonyultak a legjobbnak. Nyereményként pedig egy 1 hetes lengyelországi utazáson vehet részt a Shake and Espresso csapata tanárával, a második és harmadik helyezettekkel, valamint a bicskei diákokkal együtt a Waclav Felczak Alapítvány jóvoltából.
A csapat tagjai: Kemecsi Lili Dolli, Csizmadia Viktor és Hudra Emese. Felkészítő tanár: Dr. Zrupkóné Pernyész Lívia.
Szívből gratulálunk Nekik és élménydús kirándulást kívánunk!
Gimnázium
Talentum alapítvány
Kedves Szülők!
Tisztelt Támogatóink!
Szeretnénk megköszönni, hogy személyi jövedelemadójuk 1%-ával támogatják a Szent István Sport Általános Iskola és Gimnázium alapítványát. Mindezt iskolánk fejlesztésére, s gyermekeik céljainak megvalósítására fordítjuk.
Bízunk abban, hogy a jövőben is számíthatunk támogató együttműködésükre, oktató-nevelő munka támogatására.
A Talentum Alapítvány adószáma: 19223151-1-16
Az alapítvány számlaszáma: 11745035-26762809-00000000
Bank: OTP
Jelentkezési lapok
Általános Iskola
- Mesevetélkedő
- Vers- és prózamondó verseny az alsó tagozaton
- Egészségnap
- 4. osztályos tanulók karácsonyi műsora
- Karácsonyi műsor a Jászberényi Polgármesteri Hivatal dolgozóinak
- Április
- MEGHÍVÓ ISKOLAI ÜNNEPSÉGÜNKRE
- Március
- Farsangi bál az 1-2. évfolyamon
- "Csússzál velünk"
- Felsős farsang 2025
- Diáksportfesztivál
- „Színház az egész világ.” /Shakespeare/
- Farsangi forgatag
- Szépíró iskolai verseny eredményei
- KÖSZÖNET
- Február
- Sítábor Kokaván - 2025
- DÖK programok decemberben
- A 3.a osztály jótékonysági akciója
- Óévbúcsúztatás sporttal
- Mikulás team a Gyakorlóban
- Az erdő aprócska hősei
- Január
- Karácsonyi műsor a 4.c osztálytól
- Madárkarácsony
- Közös éneklés a Cantate Nobis énekkarral
- Utazás a karácsony körül 4.b
- Adventi forgatag
- Adventi varázslat
Gimnázium
- Gimis farsang
- Ideiglenes felvételi jegyzék 2025/2026. tanév - 9. évfolyam
- Gödöllő
- Kovács Kornél előadása – 2025. február 6.
- Dr. Karikó Katalin kiállítás
- SIOSZ-elismerés
- Gimis kampányvideó 2025
- Diákparlamenti ülés
- Idegen nyelvi karácsony a gimiben
- Szalagtűző ünnepség - 2024
- Látogatás a Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központban
- Gödöllő
- Nyílt nap a Gimnáziumban
- Biosz fakton...
- Rákóczi-tábor 2023
- Rákóczi-tábor 2024
- Gödöllői szívboncolás
- Felvidéki séta II. Rákóczi Ferenc nyomában
- Ballagás 2024
- Tavaszi Tehetségkutató Művészeti Fesztivál
- Szent István Diáknap 2024
- Diákutazási program
- A Nemzeti Tudósképző Akadémia februári hírlevele
- Jégre fel!
- Nobel-díjasok és tehetséges diákok XXI. találkozója - 2024
- Diákparlament
- Gödöllői program 2023. december 09.
- '56-os program a Rákóczi Szövetség támogatásával
- Jászkürt-megjelenés
- Ünnepi megemlékezés
Testvériskola
- Holland diákok a Szent István Sportiskolában
- Négyes testvériskolai találkozó a Gyakorlóiskolában
- Kapcsolat Adával
- Négyes testvériskolai látogatás Erdélyben
- Vechtai kiándulás
- Vechtai üdvözlet
- Pater Andreas üdvözlő szavai (2019. október)
- Vechtai élmények-a diákok szemével (2019. március)
- Városunk és Vechta 25 éves barátsága (2018. szeptember)
- A vechtai St. Thomas Kolleg 2017. évi évkönyvében iskolánk is helyet kapott
Gyorskorcsolya
- Alpok-Adria Kupa
- Országos Gyorskorcsolya Diákolimpia
- Dobrán Réka (10.a) egyéni tanrendben tanuló gyorskorcsolyázónk eredményei
- Gyorskorcsolya Junior Országos Bajnokág
- 20. TISZA KUPA - SZEGED
- Rövidpályás gyorskorcsolya junior divíziós verseny 4.
- IX. JÁSZ KUPA - Jászberény
- Csizmadia KUPA, Danubia Series, Debrecen
- Gyorskorcsolya Diákolimpia Regionális Verseny
- Mikulás Kupa
- 32. ALTA VALTELLINA TROPHY - Bormio, Italy
- Rövidpályás gyorskorcsolya junior divíziós verseny II.
- Rövidpályás gyorskorcsolya Diákolimpia körzeti döntő
- International SPORT KLUB Cup, Csíkszereda, ROMÁNIA
- Rövidpályás gyorskorcsolya junior divíziós verseny I. - Szeged
- Danubia Series 1. - Lengyelország-Sanok
- Felnőtt Országos Bajnokság - Budapest
- MOKSZ versenynaptár
- Rövidpályás gyorskorcsolya Junior Divíziós Verseny 1
- UTÁNPÓTLÁS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG
- GYORSKORCSOLYA DIÁKOLIMPIA SZEKSZÁRDON
- JUNIOR VILÁGBAJNOK A MAGYAR NŐI VÁLTÓ
- Gazsi Noémi sikere
- Rövidpályás Gyorskorcsolya Diákolimpia Regionális Döntő Jászberény
- 8. Jász-Kupa nemzetközi verseny
- SPORTGÁLA 2024
- 31. ALTA VALTELLINA TROPHY / Bormio, Italy
- I. Divíziós verseny-gyorskorcsolya
- 30. Csizmadia Kupa
- Hanse CUP - Rostock Németország 2023.10.20-22.
- Alpok Adria Kupa 1.forduló
- Olympic Hopes
- Gyorskorcsolya- Lindi sikere
- STEZ CUP 2023. szeptember
- Sportbüszkeségeink
- Év végi sportverseny-összefoglaló
- Európa Kupa (Torino)
- Gyorskorcsolya Diákolimpia Sátoraljaújhely
- Jász Kupa 2023. január 20-22.
- Gyorskorcsolya világbajnokságra készülve