Székhely: 5100 Jászberény, Rákóczi út 53. Bejárat: Jászberény, Sportpálya út felől
tel: +36 57 404 200  +36 57 404 201 e-mail: szent.istvan.jaszbereny@gmail.com

,,Csak egy osztály voltunk,
Egy osztály, amelyről néhányan túl sok jót hittek,
Később sokan azt gondolták, tévedtek…
És talán senki sem tudta, kik voltunk valójában.”
Eljött a búcsú ideje, amire vártunk, amitől néha féltünk, és most vegyes érzések kavarognak bennünk: nosztalgia, öröm, izgalom, félelem és egy leheletnyi bizonytalanság.
A ballagás életünk egy maghatározó mérföldköve, ami lezárja gyermekkorunkat és elindít minket a felnőtté válás útján. Ezen alkalomból áll ünnepi díszben az iskola épülete, virágba öltözött osztálytermünk is. Ünneplő ruhát öltöttünk, hogy méltóképpen köszönjünk el második otthonunktól, tanárainktól, diáktársainktól- köszönt el diáktársai nevében a gimnáziumtól Major Melinda Anna.
Pomázi Imréné igazgatónő méltatta a végzősök érdemeit, Goda Krisztina osztályfőnök közösségkovácsoló szerepét, majd átadta a díjazottaknak a könyvjutalmat és az oklevelet.
Talentum-díjban részesült: Finta Fanni.
A Tankerület díját Zsombók Debóra kapta.
A Diákönkormányzat-díj Kun Barbarát illette.
Nevelőtestületi elismerésben részesült Belányi Anna, Lukácsi Lola és Major Melinda Anna.
A Nevelőtestület különdíját Schőnborn Melinda érdemelte ki.
A ballagóktól Koczka Richárd és Taczman Alma köszönt el a gimnazista tanulók nevében.


Talentum alapítvány

Kedves Szülők!
Tisztelt Támogatóink!

Szeretnénk megköszönni, hogy személyi jövedelemadójuk 1%-ával támogatják a Szent István Sport Általános Iskola és Gimnázium alapítványát. Mindezt iskolánk fejlesztésére, s gyermekeik céljainak megvalósítására fordítjuk.
Bízunk abban, hogy a jövőben is számíthatunk támogató együttműködésükre, oktató-nevelő munka támogatására.

A Talentum Alapítvány adószáma: 19223151-1-16
Az alapítvány számlaszáma: 11745035-26762809-00000000
Bank: OTP

KRÉTA e-napló

KRÉTA elektronikus ügyintézési rendszer

Integrált Könyvtári Rendszer

Heti étlap

Iskolánk részt vesz az európai közösség pénzügyi támogatásával finanszírozott európai iskolagyümölcs-programban

Jelentkezési lapok

Gyorskorcsolya

Széchenyi terv