Ünnepi beszéd
Tisztelt tanáraim, kedves diáktársaim!
Büszkeséggel tölt el, hogy közösen emlékezünk az 1848. március tizenötödikei eseményekre.Nagy örömömre szolgál, hogy ez alkalommal én kaptam azt a méltóságteljes feladatot, hogy emlékeztessem Önöket, és titeket arra, hogy milyen dicsőségesek, nemes lelkűek és oroszlánszívűek voltak elődeink. Mennyi bátor tettet hajtottak végre ahhoz, hogy mi, itt ma, egy független országban élhessünk.
Nagy szeretettel köszöntöm testvériskolánk, a marosvásárhelyi Szász Adalbert Sportlíceum tanárait, diákjait. Nagy izgalommal és lelkesedéssel vártunk benneteket, és azt, hogy újra találkozhassunk, eltölthessünk együtt pár napot. Számtalan programmal készültünk, reméljük, sok új ismerettel, barátsággal és élménnyel tértek majd haza. Hálásak vagyunk azért, hogy velünk együtt emlékeztek meg népünk egyik legkiemelkedőbb és a történelem során az egyik legdicsőbb eseményéről, a forradalomról.
,,Talpra magyar, hí a haza!
Itt az idő, most vagy soha!’’- A bécsi forradalom hírére a pesti fiatalok a cselekvés útjára léptek, felléptek elnyomóik ellen. Ezt az elszántságot Petőfi Sándor Nemzeti dal c. indulójából is érezhetjük.
Március tizenötödike nemcsak azért volt fontos, mert végre kinyilváníthattuk véleményünket és követelményeinket, hanem azért is, mert a magyar nép összefogott, és közös erővel próbált változást hozni az országba. A szabadság gondolata és a nemzeti öntudat cselekvésre sarkallta az embereket.
Hálával tartozunk a jeles nap hőseinek, a márciusi ifjaknak. Igazi példaképek számunkra, mert fáradozásuk nem volt hiábavaló. Ezen a napon a szabadság dicsőségét ünnepeljük, erre emlékezünk meg ma is, közösen.
,,Álljunk meg előttük
csak egy pillanatra,
emlékezzünk vissza
arra a nagy napra!
Az a nap a népnek
szabadságot adott,
mi sem felejtjük el
azt a dicső napot.’’
Zsombók Lídia 11. a osztályos tanuló
2019. február 18-án rendhagyó helyismereti osztályfőnöki órán ismerhették meg gimnáziumunk diákjai a Jászsági Évkönyv 2018-as számában megjelent publikációkat a Jászság történelméről, gazdaságáról, művészetéről. A rendezvényt Pomázi Imréné intézményvezető nyitotta meg. Pethő László nyugalmazott egyetemi docens, habil, az Évkönyv felelős szerkesztője tájékoztatta a diákokat a kiadvány korábbi számainak elérhetőségeiről, általános információkat osztott meg az 1993 óta megjelenő sorozat történetéről, a szerkesztőbizottság összetételéről.
Gálikné Nagy Erzsébet történelem szakos tanár általánosságban mutatta be az Évkönyv szerkezetét. Három cikket emelt ki részletes ismertetésre. Kovács László István: A jászberényi Szent Korona történetéhez, Sebők Balázs: Az 1918-as sorsfordító esztendő emlékezete, valamint Bugyi Gábor – Fodor István Ferenc: A kommunizmus áldozatainak emléktáblái c. írásaikat. Mindhárom tanulmányt történelmi eseményekhez kapcsolódó források alapján állították össze a szerzők.
Bódisné Görbe Krisztina közgazdász Jászberény Város Önkormányzatának Képviselő-testülete által bevezetett helyi adóiról tartott ismertetőt a gimnazistáknak.
Kugler Erika vizuális kultúra tanár Pethő László: Babagyár és bugylibicska – beszélgetés a népművészet mesterével Holló Lászlóval című cikkét, és Iparművészek a Jászságból c. saját összeállítása alapján nyolc fiatal iparművész, formatervező életútját mutatta be a pályaválasztástól a munka világába történő beilleszkedésig. A művészek alkotásait rövid filmbemutató tette élményszerűbbé.
A tanóra végén a tanulók az elhangzott ismertetők alapján kérdésekre válaszolhattak. A nyertesek Jászságról szóló ajándékkönyveket, és a Jászsági Évkönyv 2018-as számát kapták jutalomként.
A cikket írta: Kugler Erika
Köszönet a Samsung Electronics Magyar Zrt.-nek az adományokért, melyeket gimnáziumunk kapott 2019. február 13-án. A társadalmi felelősségvállalás jegyében átadott készülékeket Pomázi Imréné intézményvezető vette át.
Jászberény Városi Könyvtár versíró pályázatot hirdetett VI. Csillagkürt-2018 címmel. A magyar kultúra napján, 2019. január 22-én került sor az eredményhirdetésre. A Jászsági költők verspályázatán Sárközi Bianka 11. osztályos tanulónk az 1. helyezettnek járó jutalmat vehette át Utasi Hajnalka költőnőtől és Kocsán László írótól.
Díszbe öltözött diákok, földig érő fehér ruhában a keringő dallamára lejtő végzősök. Mosoly, meghatódottság a szülők és tanárok szemében, büszkeség a végzősök tekintetében. 2018. december 1-jén a Szatmári Rendezvényház fényei a végzős diákok és osztályfőnökük, Muhari Éva tiszteletére gyúltak ki. Gimnáziumunk kiemelt eseményét megtisztelte jelenlétével Szatmári Antalné alpolgármester asszony, Mészárosné Vas Márta, a Jászberényi Tankerületi Központ szakmai igazgatóhelyettese és Czigányné Harmath Éva, a Szülői közösség elnöke.
Színvonalas, ünnepi műsor keretében kapták meg a 12.-esek az összetartozást és a Szent István Sport Gimnáziumhoz tartozás jelképét. Babinszki Gellért és Ézsiás Judit fogalmazták meg útravaló gondolataikat a végzősöknek:
"A mai este különleges számotokra, hiszen megtisztelő figyelmet, kitüntetést kaptok. A szalag, melyet hamarosan gallérotokra tűzünk, azt üzeni, olyan közösséghez tartoztok, aminek az emlékét még sokáig hordjátok szívetekben. A Rákóczi út járókelői és egész Jászberény előtt büszkén dicsekedjetek azzal, hogy a Szent István Sport Gimnázium végzős diákjai vagytok. Mi is irigykedve, valamint édes-bús tekintettel követjük lépteiteket. Bizonyára öröm van a szívetekben, hogy mindaz a cél, amiért ide jöttetek, kézzel fogható közelségbe került. Az érettségi már csak néhány hónap. Kellemes dolog lehet ünneplő szmokingban és földig érő báli ruhában eltáncolni négy év fájdalmát, küszködését, örömét, vidámságát. Kívánjuk, hogy iskolánk és tanáraink féltő-óvó szárnyai alól kikerülve bölcs döntéseket hozzatok. Ehhez sok türelmet, kitartást, lendületet kívánunk. Hiszen Arany János szavaival élve:
,, Útjaink százfelé válnak,
De szívünk egy célért dobog.
Nekivágunk a küzdelmes mának,
És épít karunk egy szebb holnapot…”
Farkas Boglárka az ünnepeltek nevében köszöntötte a vendégeket:
"Azt gondolom, eddigi életem egyik legnehezebb feladata a szalagavatós beszéd megírása, hiszen minden végzős nevében kell búcsút vennem az iskolánktól, tanárainktól, az alsóbb évesektől és mindattól a rengeteg kis apróságtól, ami négy éven át kitöltötte mindennapjainkat. Évről évre egyre szorosabbá vált a kapocs, amely összeköt minket szeretett gimnáziumunkkal. Az itt töltött idő alatt sok jó barátra tehettünk szert, megtapasztaltuk az igazi diákéletet, mivel az intézményben számos program résztvevői, szervezői lehettünk: többek közt ilyen volt a gólyatáborunk, ahol megszületettek első közös élményeink, amelyet nem sokkal később a gólyaavatónk követett, ahol csak folytatódott az emlékgyűjtés. Minden évben lelkesen részt vettünk az Öko-napon, a Szent István diáknapon, a Christhmas partyn és a különböző sportrendezvényeken vagy vetélkedőkön. Sohasem felejtjük el a közösen átélt élményeket, az izgalommal szervezett és várt osztálykirándulásokat, ahol bebizonyítottuk Éva néninek, hogy aranygyerekei vagyunk. Nem feledjük az erdélyi utunkat, ahol pár napig megélhettük az erdélyi életet, és megmásztuk igazgatónővel a hegyet egészen a Jézus szíve kilátóig! Örökre szívünkben őrzünk egy-egy tanári aranyköpést, amin mi jókat nevettünk- akár hetekig is...Úgy gondolom, iskolánk több tekintetben is felkészített az életre. Megtanultunk olyan profi módon érvelni, amivel bármikor bárkit megtudtunk győzni. Ami azonban még fontosabb, megtanított minket a felelősségvállalásra, arra, hogyan illik viselkedni, és mit is fog jelenteni felnőttnek lenni. Az elmúlt évek tapasztalatai szerint azt gondolom, ha bármilyen segítségre, támogatásra lenne szükségünk, az iskola kapui mindig nyitva állnak számunkra."
Az est fénypontját, a bécsi keringőt és az osztálytáncot Farkas Bernadett tanárnő tanította meg az osztállyal.
ÖKO-nap a Gimnáziumban október 8-án:Milyen sebességgel repül a méh? Hogyan ismerik fel "családtagjaikat"? Mi vár a hereméhekre? Mindez és még sok más érdekesség derült ki Németh Viktor,iskolánk laboránsának előadásából. A totó után irány a Hajta! Szabóné Marika néni tesztje a csapattagok természetismetetben való jártasságára kérdezett rá. Nyitrainé Edit néni matematikai feladványokkal doppingolta a Zúgó körül barangolókat. Szőke Péter tanár úr a gimisek ügyességét tette próbára. Szerencsére minden gyerek visszatalált,sőt, tanáraink sem vesztek el. Köszönet Miklósné Ildi néninek a szervezésért. Az izgalmas vetélkedőt a 12.-esek egyik csapata nyerte. Jószívűségüknek köszönhetően tortájukból az egész osztály lakmározhatott.
"Adjad meg sorsuk a magyar szíveknek, hogy megáldottak legyenek a napok! Legyenek ismét hétfők, dolgos keddek és békés, szent vasárnapok! Legyenek szerdák és szép csütörtökök, eleven péntekek, s dalos szombatok. És pusztuljanak el mind az ördögök, hogy legyenek ismét békés nappalok!
És legyenek ismét dalos tavaszok s nyarak ringassanak telt kalászokat, ősszel forrjanak tüzes magyar borok, s telek szüljenek meséket, álmokat. Legyenek ismét dalosak az ajkak és szálljanak ismét a magyar dalok! Ó, add meg sorsuk végre a magyarnak, hogy magyarok legyünk, ne pedig rabok!"
Iskolánk tanulóinak nagyszerű összefogása nyomán méltó ünnepség keretében emlékeztünk meg a forradalom és szabadságharc 62. évfordulójáról "Levélhullás" címmel.
"1956 októberében rendkívüli időjárás volt Magyarországon: nyáriasan meleg idő. De a falevelek tudták, hogy ősz van. Sárgán, pirosan és barnán hullottak le a fákról. És mindent láttak, ami azon az őszön történt"-kezdték az ünnepséget a 9. osztályos szereplők. S a levélhullásban megelevenedtek költőink versei és visszaemlékezései nyomán az 1956. október 23-i és az azt követő események.
Köszönet a műsorban szereplő 4.b, 9.a, 10.a és 12.a osztályos tanulóknak, az énekeseknek:Bolla Mónikának, Kátai Viktóriának, Rékasi Arikánnak, Szikra Zsófiának, Tamási Eszternek.
Készítette: Laszip Bálint 10.a
A "Hunyadiak" címmel középiskolásoknak szervezett történelmi,kulturális,művészeti és hadijáték vetélkedőn gimnazistáink első helyen végeztek. A csapat tagjai:Ézsiás Judit,Csákó Eszter, Varga Krisztián; Halaj Balázs,Czimmer Bence,Tábori Gergő. Köszönet a szervezőknek a vidám ötletért és a gazdag ajándékokért: a Rakétások Baráti Körének és Joósz Attila nyá. őrnagynak!
Május 15-én a POK által szervezett versenyek győzteseit jutalmazták kedves ünnepség keretében. Szép hagyomány, hogy a díjazott tanulók egy szál virággal köszönték meg a meghívottak előtt felkészítő tanáraik munkáját. A taps a szolnoki Megyeházán iskolánk három tanulójának és tanáraiknak szólt: Varga Krisztián a megyei német versenyen ért el 1. helyezést, felkészítő tanára: Miklósné Kis Ildikó.
Ézsiás Judit a megyei rajzversenyen különdíjat kapott, Urbán Orsolya 1. helyezést ért el. Felkészítő tanáruk: Kugler Erika.
És tűz nyelje el Sodomát.
A mindennap kicsiny csodái
Nagyobb és titkosabb csodák.
Hallgasd, figyeld, hogy mit dobog,
Ez a finom kis kalapálás
Nem a legcsodásabb dolog?
Nézd a kis ezüstpontokat:
Nem csoda-e, hogy árva lelked
Feléjük szárnyat bontogat?
Hogy nő, hogy törpül el veled.
Nem csoda ez? - s hogy tükröződni
Látod a vízben az eget?
Kis hópelyhek az örömök,
Szitáló, halk szirom-csodák.
Rajtuk át Isten szól: jövök.
(Reményik Sándor: Csendes csodák)
A hagyományos forgatókönyv szerint zajlott május 4-én a Szent István Sportiskolában a ballagás… Szólna így egy unalmas tudósítás. De minden évben máshogy fúj a szél, másfajta virágillat bűvöli el érzékeinket, mert máshoz szólnak a búcsúzó szavak. Huszonhat kedves iskolatárs ballagott végig a Főiskola ódon lépcsőin a virágba öltöztetett falak közt.
A 11.-esek nevében Sápi Henrietta a közös emlékeket idézte meg, Csirmaz Regő a gyakorlóiskola gyökeret és erőt adó erejéről szólt: „Nevelt titeket a szépre, a jóra, és olyanokra is, hogy egy kulcscsomóban mindig tudd, hogy melyik az a kulcs, ami egy reszeléssel vagy két reszeléssel nyitja a szertár ajtaját. Megtanultátok a szelektív gyűjtés és szelektív hallás minden erejét, hiszen ökoiskola vagyunk. Bár, ha biológia órán a nyuszi szót halljátok, még mindig mindenki odafigyel, hiszen soha nem tudhatjátok, kinek szól.”
Szabó Flanna a 12.-esek nevében köszönt el a gimnáziumtól: a diáktársaktól, tanároktól, megköszönve munkájukat. Köszönetet mondott a szülőknek és osztályfőnöküknek, majd az összetartozás erejének hitével zárta beszédét: „a bizonyítvány, a diploma csupán egy papír, a pénz és az anyagi dolgok nem a legfontosabbak. Az élet csodája ezeknél sokkal többet jelent, mégpedig a szeretetet és a tiszteletet más emberek iránt. Amikor majd eljön az idő és visszatekintünk az életünkre, nem azt fogjuk nézni, hogy milyen munkánk vagy hány autónk volt, hogy mindig a legújabb Iphone volt-e a kezünkben. Hanem azt, hogy kik vettek körül, és elég szeretetet adtunk-e nekik. Fontos, hogy a búcsú után se szakadjunk el végleg egymástól! Gondoljatok arra, hogy négy év alatt olyan mély barátságokat kötöttetek, amelyek elkísérnek további utunkon! A gimnázium közösségéhez való tartozás évek múlva is azt jelenti majd, számítanak Rád és számíthatsz másokra.”
Pomázi Imréné intézményvezető az új lehetőségekre, az élet nehéznek tűnő, de legszebb időszakára hívta fel a ballagók figyelmét.
Az ünnepélyes zászlóátadás, a végén a lufik elengedése mind a ceremónia részei. Mégis másképp szólt a fanfár, máshogy lobogott a zászló, más úton repültek fel a léggömbök. Mert a búcsúzás a 12. a-tól és nekik osztályfőnöküktől, Nagyné Sipos Mariannától, egyszeri és megismételhetetlen.
A 4 vor Europe versenyen szereplő junior nagykövetek dr. Zrupkóné Pernyész Lívia senior nagykövet társaságában jutalomkirándulás keretében 2018. március 27-én a szolnoki Reptár kiállítását tekintették meg. A gépek, szimulátorok, játékok közt hirtelen kisgyermekké váltak a juniorok: Pozsonyi Ivett, Erdős Roland, Kovács Roland, Molnár Levente.
„Paul Valéry: Oszlopok éneke…..
Az időn átkelünk
s tündöklő termetünk
mondhatatlan nyomában
mondák kelnek csodásan….”
A jászfelsőszentgyörgyi József Attila Művelődési Házban rendezték meg 2018. március 24-én a Fiatal Jászsági Értelmiségiek Konferenciáját. A konferencia elnöki tisztét Nagy András, az LVG nyugalmazott igazgatója töltötte be. A zsűri elnöke Dr. Molnár Sándor intézetigazgató, tanszékvezető egyetemi tanár. Tagjai: Dr. Hargitay Zoltán orvos, Nagy András nyugalmazott gimnáziumi igazgató, Dr. Turjányi Sándor nyugalmazott adjunktus.
A rendezvényt Pócs János, a Jászság országgyűlési képviselője nyitotta meg. Gimnáziumunkat Pozsonyi Ivett 12. a osztályos tanuló és dr. Zrupkóné Pernyész Lívia tanárnő képviselték. Ivett prezentációjában a Szent István Sport Általános Iskola és Gimnáziumban megvalósuló Európai Nagykövetiskola programot mutatta be, és a januári brüsszeli utazásukról tartott élménybeszámolót.
A konferencia célkitűzése, hogy bemutassa, mivel foglalkozik kistérségünk ifjúsága. S hogyan és mivel igyekszik a XXI. század elején jobbá és szebbé tenni a Jászságot, Magyarországot, Európát s a Földünket.
A Határtalanul! pályázat keretében márciusban gimnazistáink öt felejthetetlen napot tölthettek Erdélyben. A cél, hogy a marosvásárhelyi Szász Adalbert Sportlíceum diákjaival felvegyük a kapcsolatot. A diákok nagy szeretettel és saját készítésű süteménnyel vártak minket. A HAT-17-03-2017-00069 számú "A sport is összeköt! elnevezésű pályázat az utánpótlás-nevelés megismerését és megismertetését tűzte ki célul. Az erdélyi és a partiumi, illetve a jászberényi olimpikonokról tartott képes beszámolók után futball-és kézilabda mérkőzéseket játszottunk. El kell ismerni, vendéglátóink erős ellenfélnek bizonyultak, s bár Marosvásárhelyen vereséget szenvedtünk, júniusban a visszavágó nem maradhat el! Erdély gyönyörű tájegységei, természeti értékei, emlékhelyei, kastélyai , a meleg vendégszeretet- mind lenyűgöztek bennünket. A külhoni diákokat június 9-13-ig mi látjuk vendégül. Addig is emlékül ott hagytuk Ézsiás Judit, Szvet Lilla és Urbán Orsolya által készített gimis zászlónkat.
A Szegedi Tudós Akadémia immár tizedik alkalommal rendezi meg a Tehetséges Diákok és Nobel-díjasok Találkozóját. Az orvosbiológiai kutatásokról szóló programnak minden alkalommal szerves részét képezi interaktív laboratórium látogatása is, amelynek célja, hogy a résztvevők testközelből ismerhessék meg az SZTA keretei között zajló munkát.
A mostani rendezvény díszvendége Tim Hunt professzor úr, aki a sejtciklusban szerepet játszó fehérjék felfedezéséért nyerte el a Nobel-díj Bizottság elismerését. Az ő előadásán kívül is számos értékes programelemet kínál konferenciánk.
Szervezők:
Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány - Szegedi Tudós Akadémia
A magyar tudományos élet szempontjából 2012 fontos év volt. Ekkor ünnepeltük a világhírű magyar tudós, Szent-Györgyi Albert Nobel-díjának 75. évfordulóját. A megemlékezés-sorozatra kilenc Nobel-díjas kutató fogadta el a meghívást és látogatott el Szegedre, hogy tiszteletét és nagyrabecsülését fejezze ki a világhírű szegedi kutató, Szent-Györgyi Albert emléke előtt. A konferencia ideje alatt a Nobel-díjas kutatók ellátogattak Szeged vezető gimnáziumaiba, találkoztak az egyetemistákkal és a fiatalok fórumán válaszoltak a hallgatóság kérdéseire. A gimnazisták, egyetemisták és a Nobel-díjas kutatók pillanatok alatt megtalálták a közös hangot, élvezetes diszkussziókat folytattak. Az üzenet egyértelmű volt: a diákság továbbra is rendkívül nyitott, fogékony az intellektuális minőség iránt.
A sikerből kiindulva a szervezők létrehozták a Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítványt, melynek rövid távú célkitűzése, hogy Szeged város fiataljai ne csak a nagy évfordulónkon találkozhassanak a tudomány kiváló képviselőivel, hanem regulárisan, évente legyen lehetőségük rá, ezzel a tudomány tisztelete, szeretete erősödjön a város és vonzáskörzete ifjú polgáraiban.
Ennek a programnak a 2017. decemberi rendezvényére kapott meghívást 3 tehetséges tanulónk és biológiatanáruk: Turóczi Ágnes, Tukacs Vivien, Galvács Adél
Tanár: Szabóné Darócz Mária
2017. december
A Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány által működtetett Szegedi Tudós Akadémia decemberi konferenciájának címe "Nobel Díjasok és Tehetséges Diákok X. Találkozója" jól mutatja, hogy immár tizedik alkalommal rendezik meg ezt a nagyszabású eseményt Szegeden. A mostani rendezvény díszvendége Tim Hunt professzor úr volt, aki a sejtciklusban szerepet játszó fehérjék felfedezéséért nyerte el a Nobel-díj Bizottság elismerését. Az ő előadásán kívül is számos értékes programelemet kínált a konferencia.
Kutató középiskolások előadásai
Az eddigi hagyományoknak megfelelően lehetőséget biztosítottak a középiskolások számára is, hogy eddigi kutatási eredményeiket bemutathassák Tim Hunt professzor úr és a konferencia közönsége előtt, a Szegedi Tudományegyetem legnagyobb előadótermében angol nyelven. Az előadások hossza diákonként 8 perc volt, amelyet 2 perces vita, hozzászólás követett.
(Örömmel tapasztaltuk, hogy a 11. és 12. évfolyamba járó diákjaink az angol nyelvű előadás nagy részét értették. A szaktárgyi ismeretek egy részét még nem tanulták, ezek megértésében sok segítséget adtak a ppt. kivetítések.)
Az előadások a Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny döntőjével párhuzamosan kerültek megszervezésre.
Laborlátogatások
Az őszi konferencián a Szegedi Tudományegyetem és a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Központjának laboratóriumai megnyitják kapuikat az érdeklődő középiskolás diákok előtt, így engedve betekintést az ott folyó kutatómunkába.
A hagyományoknak megfelelően helyt adtak a középiskolás kutató diákok bemutatkozásának, illetve idén is meghívták a diákokat az SZTA mentorprogramjának keretén belül működő kutatólaboratóriumok látogatására.
( Patkányboncoláson, mitokondrium-vizsgálaton, sejtszintű folyamatokra vonatkozó kutatások bemutatásán vehettek részt diákjaink.)
Pedagógiai szekció
A szervezők lehetőséget teremtettek arra is, hogy a felkészítő tanárok részt vegyenek olyan pedagógiai innovációk bemutatásán, amelyek segítséget nyújthatnak a tehetséggondozó biológia oktatásban dolgozók számára.
Az első alkalommal Dr. Csapó Benő professzor úr gondolkodásfejlesztési lehetőségekről tartott előadása mellett konkrét példák alapján szó esett még az esszéírás, a digitális eszközök illetve a labormunka fejlesztő lehetőségeiről, továbbá a Nemzeti Pedagógus Kar biológia oktatással is foglalkozó szakmai csoportjának munkájáról. Az előadások és referátumok után, illetve a szekcióülést követő ebédszünetben lehetőség nyílt további szakmai beszélgetésekre is.
A konferencia idején megismerkedtünk Szeged nevezetességeivel is. Felejthetetlen élményekkel gazdagodtunk!
Szabóné Darócz Mária
Nevek balról jobbra:
Muhari Éva (magyar); Forgács Lászlóné (német); Nagyné Sipos Marianna (angol); Szőke Péter (testnevelés); Miklósné Kis Ildikó (német); Móczó Erika (kémia); Stelkovicsné Kreuter Anikó intézményvezető-helyettes (magyar-ének); Guba Ferenc (matematika-fizika); Mészárosné Suba Judit intézményvezető-helyettes; Nyitrainé Tajti Edit (matematika-fizika); Pomázi Imréné intézményvezető; Kátainé Tasi Tünde iskolatitkár; dr. Zrupkóné Pernyész Lívia (földrajz-történelem); Szabóné Darócz Mária (biológia); Goda Krisztina (angol); Szécsiné Csákó Éva iskolatitkár).
A kép 2017. december 2-án készült, a 12.a osztály Szalagavató ünnepségén. /"Igazoltan távol lévők": Kugler Erika (rajz-etika-média); Szöllősiné Kárpáti Ágnes, Kiss-Kovács Kinga és Szöllősi Szabolcs (testnevelés). /
A gimnáziumban tanító tanárok: Majzik Zsuzsanna (angol); Fekete Viktória (történelem); Béres Gábor (matematika); Szabó-Bálint József és Palkó-Deli Andrea (informatika); Parti Tamás (angol-dráma és tánc)
November 17-én a biológia iránt érdeklődő gimnáziumi tanulók Gödöllőn jártak a Szegedi Tudós Akadémia Középiskolás Képzési Programjának keretében megrendezett előadássorozat egyik állomásán. Betekintést nyertünk a törvényszéki DNS ujjlenyomat-vizsgálat folyamatába Kerényi Zoltán SZTA – vezetőtanár irányításával. Gyakorlat közben érdekes előadást hallhattunk egy igazságügyi genetikus szakértő prezentálásában.
Hasznosnak, érdekesnek találtuk a programot, valódi élmény volt részt venni benne. Bizakodva várjuk a folytatást! Köszönjük Marika néninek és Annamarinak a lehetőséget.
Urbán Orsolya 10. osztályos tanuló
Te mire gondolsz, ha azt mondom, hogy „Élni a természetben”? Valószínűleg nem arra, hogy távol a civilizációtól, egyetlen hátizsákkal bejárni az Északi sarkvidéktől az Egyenlítőig a fél világot, Mongóliával kezdve Izlandon, Skócián, Lappföldön keresztül Görögországig. Ez a hátizsák magában hordozza a túléléshez szükséges eszközöket, és az „otthon melegét”, ami nélkülözhetetlen magányos útjai során. Steiger Oszkárnak ezt jelenti az ÉLET!
Ő látogatta meg november 13-án biológiaóránkat, és többek között erről az életmódról is beszélt nemrég megjelent könyve kapcsán. Már kisiskolás kora óta szerette a természetet és azon belül az állatokat. Később, a gimnáziumban egy nagyszerű biológiatanár megkedveltette vele az etológia tudományát, és ezzel indította el azon az úton, amit hosszú évekig koptatott, s közben az ország egyik legelismertebb ragadozó madár szakértőjévé vált. Miután levizsgázott solymászatból, sok helyre eljutott a héják, sasok, vércsék, sólymok életmódját népszerűsíteni. Pár évvel később tehetsége és szakmai tudása elismeréséül egy jó barátjától ajándékba kapott egy tojó szirti sast, aki a Vera nevet viseli. Az országban első magánszemélyként tarthatott ilyen különleges madarat Farmoson, egy tanyán. Én magam szemtanúja lehettem egy sajátos kapcsolatnak madár és ember között. Szinte elképzelhetetlen és leírhatatlan, hogy Vera mennyire megszerette és párjának fogadta a gazdáját. Hosszú évek próbálkozásai után teljesült az „álom”, mesterséges megtermékenyítéssel, keltetőgépben melengetve végre kikelt a várva- várt fióka, Dzsigit. A kicsi napjait és életét, akár mint a saját gyermekéét fotózta és dokumentálta Oszkár.
Lelkesedését, elhivatottságát hallgatva, kedvet kap az ember egy kis madármegfigyeléshez, kutatáshoz. Kedvet kaptunk mi is a természetjáráshoz, az etológiához, pedig nem könnyű a 16 éves tiniket úgy lekötni, hogy síri csendben végig üljenek és figyeljenek egy tanórán keresztül. Köszönjük, hogy lehetőségünk volt meghallgatni Steiger Oszkárt egy rendhagyó biológiaóra keretében!
Nyitrai Petra 10.a
2017. október 12-én egy gyönyörű napsütéses őszi napon a biológia fakultációs csapat Marika néni vezetésével tanulmányútra kelt Tápiószelére, a Növényi Diverzitás Központba. A Központ 300 hektáros területen fekszik, melyen 1500 faj és 55.000 fajta növény található, és az ott dolgozó fanatikusok folyamatosan kutatnak több megőrizhető növény után. A területen számos védett növény és állatfaj él. Nagyságát és jelentőségét tekintve az intézmény Magyarországon az 1., Európában az 5., a világon a 12-13. helyen áll. Rédei- Pomázi Péter, az intézet kommunikációs asszisztense volt segítségünkre a látogatás időtartama alatt. Előadást tartott nekünk a Központ munkájáról, a fajtamegőrzés jelentőségéről. Mesélt nekünk a háziasításról és a mutációról, melyek következtében a növények csak emberi beavatkozással maradhatnak fenn. Mutatott képeket a régi, háziasítás előtti és a mostani, már háziasított növényekről, ahol a különbség jól látható volt.
A Pannon Magbank program lehetővé tette, hogy a Kárpát-medencében élő őshonos növényeket összegyűjtsék és megőrizzék a jövő generációjának. A program sikerrel járt, s ennek köszönhetően ma már 2200 fajta Kárpát-medencében élő őshonos növényt tartanak nyilván. A Központon belül ma már genetikai vizsgálatokkal és fehérjekutatással is foglalkoznak. Nagyon érdekes volt, hogy bepillanthattunk a laboratóriumok munkájába, voltunk biokémiai, genetikai laborokban is. Körbejárhattuk a terület egy részét, és még a hűtőkamrákba is bemehettünk. Az uniós támogatásból felújított intézet várja a látogatókat, a biológiai tanulmányokat folytató diákokat. A csoportunk egyik tagja a Növényi Diverzitás Központ 6000. látogatója volt, ezért mindenki kapott egy díszkiadású memória játékot. Nagyon örültünk a meglepetésnek!
Ezen a napon sok érdekes és új dolgot tanulhattunk, aminek majd a jövőben hasznát vehetjük. Köszönjük a biológiatanárunknak, Szabóné Darócz Máriának, hogy részesei lehettünk a tanulmányi kirándulásnak!
Solti Luca és Hájos Cintia 11. osztályos tanulók
9. évfolyam
1. Biblia-szemelvények az Ó-és Újszövetségből (szept.)
2. Homérosz: Odüsszeia-szemelvények (okt.)
3. Szophoklész: Antigoné (nov.)
4. Boccaccio: Dekameron - 5 novella (jan.)
5. Shakespeare: Romeo és Júlia (máj.)
6. Hamlet (máj.)
7. Zrínyi Miklós: Szigeti veszedelem –részletek a Szöveggyűjteményből (máj.)
Ajánlott olvasmányok:
Salinger – Zabhegyező (szept. 1. hete)
Arisztophanész: Lüszisztraté (nov.)
Szophoklész: Oidipusz király (nov.)
Shakespeare: Szentivánéji álom (ápr.)
Cervantes: Don Quijote (máj.)
--------------------------------------------------
10. évfolyam
1. Moliere: Tartuffe (szept.)
2. Defoe: Robinson Crusoe (szept.)
3. Goethe: Faust 1. rész (okt.)
4. Voltaire: Candide (okt.)
5. Puskin: Anyegin (jan.)
6. Katona József: Bánk bán (jan.)
7. Balzac: Goriot apó (márc.)
8. Vörösmarty: Csongor és Tünde (ápr.)
9. Petőfi: Az apostol (máj.)
Ajánlott olvasmányok
Golding: A legyek ura (szept.)
Swift: Gulliver utazásai- 4. rész (szept.)
Kármán József: Fanni hagyományai (okt.)
Emily Brontë: Üvöltő szelek (febr.)
--------------------------------------------------
11. évfolyam
1.Arany János: Toldi estéje (szept.)
2. Jókai Mór: Az arany ember (okt.)
3.Madách Imre: Az ember tragédiája (okt.)
4.Mikszáth Kálmán: A tót atyafiak és A jó palócok novellái (nov.)
5.Mikszáth Kálmán: Beszterce ostroma (nov.)
6.Gogol: A köpönyeg (dec.)
7.Tolsztoj: Iván Iljics halála (dec.)
8.Ibsen: A vadkacsa (jan.)
9.Csehov: Sirály (jan.)
10.Móricz Zsigmond: Rokonok (ápr.)
11.Babits Mihály: Jónás könyve (ápr.)
12.Karinthy Frigyes írásai (máj.)
Ajánlott olvasmányok:
Stendhal: Vörös és fekete (nov.)
Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés (jan.)
------------------------------------------------------------------------------
12.évolyam
1. Kosztolányi Dezső: Édes Anna (szept.)
2. Franz Kafka: Az átváltozás- szgy. (szept.)
3.Thomas Mann: Tonio Kröger (szept.)
4. Bertolt Brecht: Kurázsi mama és gyermekei (okt.)
5. Friedrich Dürrenmatt: A fizikusok (okt.)
6. Németh László: Iszony (febr.)
7. Wass Albert: Adjátok vissza a hegyeimet (márc.)
9. Tizenhárom almafa (márc.)
10.Kertész Imre: Sorstalanság (márc.)
11.Örkény István: Tóték-dráma (ápr.)
Ajánlott olvasmányok:
G. Orwell: 1984 (szept.)
Arthur Miller: Az ügynök halála (okt.)
Samuel Beckett: Godot-ra várva (okt.)
Mészöly Miklós: Saulus (márc.)
Tamási áron: Ábel a rengetegben (márc.)
Sarkadi Imre: Elveszett paradicsom (ápr.)
A Költészet napja alkalmából (április 12-én) a Főnixben a 12. osztály az érettségire való felkészülés jegyében Hobo József Attila verseit bemutató előadásán vett részt.
„Mindig kisajátítottam József Attila verseit, úgy éreztem, sorai rólam szólnak. Ez az előadás nagyobb alázattal készült, a Költőt szeretné bemutatni” – nyilatkozta 2005 táján Földes László (Hobo). „József Attila műveit úgy olvasom, mint a szent könyveket, és néha, mintha a saját gondolataimat látnám leírva. Az előadással az volt a célom, hogy bevonjam és továbbgondolkodásra késztessem a nézőt” - szuggesztív személyiségével elérte célját. olyan műveket hallhattunk, melyeket nem, vagy alig ismertünk. A költő formabűvész tehetsége, leplezetlen őszintesége és az ember összetett, sokoldalú személyisége került előtérbe.
Gimnázium
Talentum alapítvány
Kedves Szülők!
Tisztelt Támogatóink!
Szeretnénk megköszönni, hogy személyi jövedelemadójuk 1%-ával támogatják a Szent István Sport Általános Iskola és Gimnázium alapítványát. Mindezt iskolánk fejlesztésére, s gyermekeik céljainak megvalósítására fordítjuk.
Bízunk abban, hogy a jövőben is számíthatunk támogató együttműködésükre, oktató-nevelő munka támogatására.
A Talentum Alapítvány adószáma: 19223151-1-16
Az alapítvány számlaszáma: 11745035-26762809-00000000
Bank: OTP
Jelentkezési lapok
Általános Iskola
- Mesevetélkedő
- Vers- és prózamondó verseny az alsó tagozaton
- Egészségnap
- 4. osztályos tanulók karácsonyi műsora
- Karácsonyi műsor a Jászberényi Polgármesteri Hivatal dolgozóinak
- Április
- MEGHÍVÓ ISKOLAI ÜNNEPSÉGÜNKRE
- Március
- Farsangi bál az 1-2. évfolyamon
- "Csússzál velünk"
- Felsős farsang 2025
- Diáksportfesztivál
- „Színház az egész világ.” /Shakespeare/
- Farsangi forgatag
- Szépíró iskolai verseny eredményei
- KÖSZÖNET
- Február
- Sítábor Kokaván - 2025
- DÖK programok decemberben
- A 3.a osztály jótékonysági akciója
- Óévbúcsúztatás sporttal
- Mikulás team a Gyakorlóban
- Az erdő aprócska hősei
- Január
- Karácsonyi műsor a 4.c osztálytól
- Madárkarácsony
- Közös éneklés a Cantate Nobis énekkarral
- Utazás a karácsony körül 4.b
- Adventi forgatag
- Adventi varázslat
Gimnázium
- Gimis farsang
- Ideiglenes felvételi jegyzék 2025/2026. tanév - 9. évfolyam
- Gödöllő
- Kovács Kornél előadása – 2025. február 6.
- Dr. Karikó Katalin kiállítás
- SIOSZ-elismerés
- Gimis kampányvideó 2025
- Diákparlamenti ülés
- Idegen nyelvi karácsony a gimiben
- Szalagtűző ünnepség - 2024
- Látogatás a Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központban
- Gödöllő
- Nyílt nap a Gimnáziumban
- Biosz fakton...
- Rákóczi-tábor 2023
- Rákóczi-tábor 2024
- Gödöllői szívboncolás
- Felvidéki séta II. Rákóczi Ferenc nyomában
- Ballagás 2024
- Tavaszi Tehetségkutató Művészeti Fesztivál
- Szent István Diáknap 2024
- Diákutazási program
- A Nemzeti Tudósképző Akadémia februári hírlevele
- Jégre fel!
- Nobel-díjasok és tehetséges diákok XXI. találkozója - 2024
- Diákparlament
- Gödöllői program 2023. december 09.
- '56-os program a Rákóczi Szövetség támogatásával
- Jászkürt-megjelenés
- Ünnepi megemlékezés
Testvériskola
- Holland diákok a Szent István Sportiskolában
- Négyes testvériskolai találkozó a Gyakorlóiskolában
- Kapcsolat Adával
- Négyes testvériskolai látogatás Erdélyben
- Vechtai kiándulás
- Vechtai üdvözlet
- Pater Andreas üdvözlő szavai (2019. október)
- Vechtai élmények-a diákok szemével (2019. március)
- Városunk és Vechta 25 éves barátsága (2018. szeptember)
- A vechtai St. Thomas Kolleg 2017. évi évkönyvében iskolánk is helyet kapott
Gyorskorcsolya
- Alpok-Adria Kupa
- Országos Gyorskorcsolya Diákolimpia
- Dobrán Réka (10.a) egyéni tanrendben tanuló gyorskorcsolyázónk eredményei
- Gyorskorcsolya Junior Országos Bajnokág
- 20. TISZA KUPA - SZEGED
- Rövidpályás gyorskorcsolya junior divíziós verseny 4.
- IX. JÁSZ KUPA - Jászberény
- Csizmadia KUPA, Danubia Series, Debrecen
- Gyorskorcsolya Diákolimpia Regionális Verseny
- Mikulás Kupa
- 32. ALTA VALTELLINA TROPHY - Bormio, Italy
- Rövidpályás gyorskorcsolya junior divíziós verseny II.
- Rövidpályás gyorskorcsolya Diákolimpia körzeti döntő
- International SPORT KLUB Cup, Csíkszereda, ROMÁNIA
- Rövidpályás gyorskorcsolya junior divíziós verseny I. - Szeged
- Danubia Series 1. - Lengyelország-Sanok
- Felnőtt Országos Bajnokság - Budapest
- MOKSZ versenynaptár
- Rövidpályás gyorskorcsolya Junior Divíziós Verseny 1
- UTÁNPÓTLÁS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG
- GYORSKORCSOLYA DIÁKOLIMPIA SZEKSZÁRDON
- JUNIOR VILÁGBAJNOK A MAGYAR NŐI VÁLTÓ
- Gazsi Noémi sikere
- Rövidpályás Gyorskorcsolya Diákolimpia Regionális Döntő Jászberény
- 8. Jász-Kupa nemzetközi verseny
- SPORTGÁLA 2024
- 31. ALTA VALTELLINA TROPHY / Bormio, Italy
- I. Divíziós verseny-gyorskorcsolya
- 30. Csizmadia Kupa
- Hanse CUP - Rostock Németország 2023.10.20-22.
- Alpok Adria Kupa 1.forduló
- Olympic Hopes
- Gyorskorcsolya- Lindi sikere
- STEZ CUP 2023. szeptember
- Sportbüszkeségeink
- Év végi sportverseny-összefoglaló
- Európa Kupa (Torino)
- Gyorskorcsolya Diákolimpia Sátoraljaújhely
- Jász Kupa 2023. január 20-22.
- Gyorskorcsolya világbajnokságra készülve