Megfigyelés helye és ideje: Jászberény, Rákóczi út, Margit- sziget a biológia fakultációs csoporttal
Téma: Lombhullató növények őszi változásai és növénytani jellemzőik vizsgálata
- Klorofill-xantofill-karotinoidok
- Kétszikűek – rendszertani bélyegek (levélerezet, a szár elágazása)
- A fotoszintézis hatékonyságának fokozása – stratégiák
- Az eutrofizáció kialakulása
- Terméstípusok megfigyelése - ikerlependék
A terepgyakorlat során megfigyeltük, hogy az ősz folyamán, hogyan változnak a levelek színei. A levélzöld (klorofill) lebomlása miatt előtűntek a korábban elnyomott karotinoid és xantofill pigmentek, amelyek sárgás, narancsos, illetve vöröses színt kezdtek el mutatni.
Majd megvizsgáltuk a levelek erezeteit is. Az egyszikű növények párhuzamos, míg a kétszikűek hálózatos erezetet mutattak.
Elemzést végeztünk a cserjék és bokrok gyökérzetének típusairól, ahol megkülönböztettük a főgyökeres (kétszikűekre jellemző) és a mellékgyökeres (egyszikűekre jellemző) rendszereket.
A fotoszintézis folyamatát átismételve megállapítottuk, hogy a zöld színtestek a fényenergia felhasználásával szén-dioxidból és vízből glükózt és oxigént állítanak elő.
Megvizsgáltuk még a növények társulásait és kapcsolatait, például a borostyán kúszó hajtásainak asztalközösségi (kommenzalizmus) kapcsolatát a fenyővel.
Terepgyakorlatunkat a Margit- szigetnél fejeztük be, ahol a város nevezetes folyóját, a Zagyvát figyeltük meg különböző biológiai szempontok szerint, mint például a víz áramlása és a benne élő vízinövényeket (nád).
Az eutrofizáció kialakulásának és hatásainak vizsgálata.
Szabóné Darócz Mária






















