Készítette: Nagy-Kovács Klára
A Fenntarthatósági témahét programjaiba alsó tagozaton az első és a második évfolyam kapcsolódott be.
Változatos programok közül választhattak az osztályfőnökök és a szaktanárok.
Törekedtek a tanórákon is a fenntarthatósággal és a környezetvédelemmel kapcsolatos tananyag kiválasztására, beleillesztették a környezetvédelem kicsik által is megvalósítható teendőit a szöveges feladatokba, az olvasmányok feldolgozásába, az énekórák dalanyagai közé is.
Zenéket, meséket hallgattak, megismerték Kukamanót és Erdő Ernő bácsi meséit. Kézműves foglalkozásokon újrahasznosították a műanyagot, készültek kis figurák, házikók. Rejtvényeket, totót töltöttek ki e témában.
A Föld napja tiszteletére zöld-kék színbe öltöztek a gyerekek. Virágmagokat ültettek; a kikelt virágokat majd anyák napján fogják átadni az anyukáknak.
Minden osztály készített egy-egy nagy képet színes kupakok felhasználásával, amelyek az iskola folyosóin tekinthetőek meg.
Rimaszombatiné Molnár Erika
További fotók: http://piwigo.gyakorlo-jaszbereny.edu.hu/index.php?/category/141
A 2021-es határon átnyúló Zöld Okos Kupa fenntarthatósági verseny 7-8. évfolyamos Palánta korosztályában iskolánkat több csapat is képviselte.
A legjobb eredményt 7.C osztályos tanulóink érték el:
Balázs Hunor, Czigány Jakab és Sárközy Zsombor csapata megyei 4. helyezéssel zárta a versenyt.
Gratulálunk a diákoknak, akik házirendünk szabályozása értelmében mindannyian intézményvezetői dicséretben részesülnek.
Köszönjük Szabóné Várdai Brigitta tanár néni felkészítő munkáját.
Készítette: Bathóné Szaniszló Rita
Idén 11. alkalommal került megrendezésre a HAPPY-hét az OGYÉI szervezésében. A program évek óta népszerűségnek örvend, a fiatalok körében népszerűsíti az ivóvízfogyasztást, hangsúlyozva annak fontosságát.
A programba való bekapcsolódás az iskolánk részéről már hagyományosnak mondható. Ebben az évben az alsó és felső tagozatok kapcsolódtak be.
Különféle programelemekkel színesítették a tanórákat az osztályfőnökök és szaktanárok. Az online órákat közös vízivással kezdték (Vízidő), Vízbár kialakításával kínálták a családtagjaikat frissítőkkel, testnevelés órákon Vízpróbát álltak ki, különböző kreatív alkotásokat készítettek. Vízizsaruként gondoskodtak a család tagjainak elegendő ivóvízfogyasztásáról a napok folyamán.
Ez alkalommal online kérdőíves felmérésben való részvételre is sor került, melynek segítségével képet kaptak a tanulók ivóvízfogyasztással kapcsolatos tudásáról, szokásaikról és a HAPPY-héttel való elégedettségükről.
A HAPPY-hét programhoz pályázatok is kapcsolódtak. A tanulók rajzpályázaton vettek részt. A címe: Én és a víz. Nagyon kreatív, ötletes alkotások készültek, számos tanuló munkáját továbbítottuk a szervezők felé. Ezúttal is köszönjük a tanulók munkáját.
Bathóné Szaniszló Rita
Üresen áll az iskola, piros-fehér-zöld virágokkal, zászlókkal díszített ablakai szomorúan néznek az ibolyával teli udvarra, a kerítésen túlra. Várja a zsivajgó gyereksereget, a kacajjal teli szüneteket, a hangos iskolacsengőt... Az épületben ünnepi hangulat van: a tanulók és tanáraik díszbe öltöztették a folyosókat, az osztálytermeket: huszárok, virágok, kokárda, Petőfi, Nemzeti dal, csatajelenetek, madarak mindenütt. Mert készültünk az ünnepre.
A zászlóra kattintva beléphetünk iskolánkba.
Kedves Szülők! Kedves Tanulók!
Pócs János országgyűlési képviselő úr és Dr. Besenyi Vendel helytörténész ünnepi beszédíró versenyt hirdetett az 1848-49-es események megidézésére. Iskolánk volt és jelenlegi tanítványai pályáztak. Köszönöm azoknak, akik like-kal szavazva támogatták tehetséges tanítványainkat!
Köszönet Csizmadia Viktornak és Szappanos Gellértnek, hogy képviselték iskolánkat.
Babinszki Gellért -volt diákunk-jelenleg az Eszterházy Károly Egyetem hallgatója különdíjban részesült.
Gratulálunk mindhárom fiatalnak!
Péter Beáta munkája
Készítette: Lajkó-Lencse Lívia és Kissné Vakhal Mónika
Balla Ildikó és Tóth Odett munkája.
Ridegné Barna-Terenyi Krisztina és Farkas Bernadett munkája.
Kuczoráné Hamar Boglárka munkája.
Doboss Eszter munkája.
A tanévben kitűnő tanulóink száma: 163 fő
Jeles eredményt elért tanulóink száma: 76 fő
Nevelőtestületi dicséretet 33 tanuló kapott:
5.a
Kövér-Somoskeőy Nimród, Sólyomi Bence
5.b
Csajkás Csenge, Dobrán Réka
5.c
Kellner Emese
6.a
Béres Bálint
6.b
Édes Gergely István, Farkas Berta, Lukáts Zsombor
7.a
Halászi Éva, Kellner Enikő
7.b
Kis Donát
7.c
Koczka Richárd, Szádvári Gábor Gergő
8.a
Belányi Anna
8.b
Baráth Nóra, Baráth Benjámin, Finta Fanni, Lukácsi Lola, Papp Luca Éva, Pataki Zita
8.c
Balla Fanni Anna, Fejes Balázs
9.a
Baráth Petra, Brindzik Dorina
10.a
Gergi Anita, Gergi Henrietta, Kóré Milán, Tiborcz Dóra
11.a
Csákó Eszter, Dobrán Fanni
12.a
Ézsiás Judit, Urbán Orsolya
Talentum-díjban részesült kimagasló tanulmányi munkájáért és versenyeredményeiért:
Ézsiás Judit (12.a), Baráth Nóra (8.b), Galsi Liza (4.b).
Jó sportoló-jó tanuló díjat kapott: Szőcs Mónika Nikolett (8.b), Szűcs Márton (8.b), Móczó Márk (8. c).
A Diákönkormányzat díját kimagasló közösségi munkájáért, jó tanulmányi eredményéért:
Kisnémet Petra (12.a) és Kun Barara (8.a) kapta.
A Nevelőtestület díját kiemelkedő tanulmányi eredményéért és közösségi munkájáért ebben a tanévben Belányi Anna (8.a), Papp Luca (8.b), Pataki Zita (8.b), Fejes Balázs (8.c), Kövér-Somoskeőy Kincső (8.c) kapta.
Bobák Anica és Babinszki Gellért (12.a) Elismerő oklevelet kapott az Európai Parlament Nagykövet Iskola junior nagyköveti munkájáért.
A Tankerület elismerésében részesült Urbán Orsolya (12.a) és Balla Fanni Anna (8.c).
5. osztály egyéni kategória
Helyezés |
Pontszám |
Tanuló neve |
Intézmény neve |
Dolgozat címe |
Felkészítő tanára |
I. |
298 pont |
Keresztyén Csanád |
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Háromkirályok Óvoda. Tiszafüred |
Kicsi papa meséje |
Nemes Vincéné |
II. |
290 pont |
Sólyomi Bence |
Szent István Sport Általános Iskola és Gimnázium. Jászberény |
A tanyán élő ember régen és ma |
Gálikné Nagy Erzsébet |
III. |
262 pont |
Márkus Viktória |
Lehel Vezér Gimnázium. Jászberény |
Közlekedéstörténet |
Pernyész Anita |
IV. |
248 pont |
Karcagi Nagykun Református Ált. Iskola. Karcag |
Egy karcagi testvérpár életének „igaz meséi” |
Takácsné Csikós Anikó |
|
5. osztály csoportos kategória |
|||||
Különdíj |
240 pont |
Stefáncsik Virág |
Fáy András Általános Iskola és AMI. Parád |
Híres családok története – a Károlyi család Parádon |
Csortos Tímea |
6. osztály egyéni kategória |
|||||
I. |
294 pont |
Szabó Stefánia
|
Karcagi Nagykun Református Ált. Iskola. Karcag |
Gyermekek, nők helye, szerepe a családban, a hitéletben |
Takácsné Csikós Anikó |
II. |
288 pont |
Csapó Marianna |
Karcagi Nagykun Református Ált. Iskola. Karcag |
A vallási felekezetek sokszínűsége egy család életében |
Takácsné Csikós Anikó |
III. |
244 pont |
Utasi Abigél Kincső |
Nagyboldogasszony Kéttannyelvű Katolikus Általános Iskola. Jászberény |
Hamza Lehel Mária divat-és jelmeztervező mai szemmel |
Utasi Hajnalka |
IV. |
243 pont |
Urbán Alexa Gitta |
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Háromkirályok Óvoda. Tiszafüred |
150 éve az oktatásban, avagy iskolánk története |
Richterné Gál Ibolya Hedvig |
V. |
150 pont |
Horti Zsófia |
Nagyboldogasszony Kéttannyelvű Katolikus Általános Iskola. Jászberény |
Településünk élete a Horthy-korszak idején |
Pálné Szabó Anita |
7. évfolyam egyéni kategória |
|||||
I. |
298 pont |
Sóti Gábor Ákos
|
Karcagi Nagykun Református Ált. Iskola. Karcag |
Családi kötődés a Karcagi Református Egyházközösséghez |
Takácsné Csikós Anikó |
7. csoportos kategória |
|||||
Elismerő oklevél
|
232 pont |
Ürmös Ramóna |
Nagy Zoltán Általános Iskola. Erk |
Közöttünk élő nagyjaink |
Agócs Tiborné |
8. évfolyam egyéni kategória |
|||||
I. |
300 pont |
Belányi Anna |
Szent István Sport Általános Iskola és Gimnázium. Jászberény |
A színművészet mestere –Latabár Kálmán |
Gálikné Nagy Erzsébet |
II. |
282 pont |
Sike Máté |
Egri Balassi Bálint Általános Iskola Tinódi Sebestyén Magyar Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskolája. Eger |
Az utolsó állomás |
Katonáné Hajdú Ilona |
III. |
264 pont |
Seres Zsófia
|
Egri Balassi Bálint Általános Iskola Tinódi Sebestyén Magyar Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskolája. Eger |
Erdélyi töredék |
Katonáné Hajdú Ilona
|
IV. |
255 pont |
Menyhárt Réka
|
Alsójászsági Petőfi Sándor Általános Iskola. Jánoshida |
A jász hagyományok fenntartása a Jász Világtalálkozók |
Horváthné Szabó Katalin |
V. |
249 pont |
Kasuba Levente Ádám
|
Györffy István Katolikus Általános Iskola. Karcag |
A karcagi görög keleti templom története és hitélet a családokban |
Dr. Kasuba Jánosné nagyszülő |
8. csoportos kategória |
|||||
I. |
285 pont |
Gál Boglárka
|
Nagyboldogasszony Kéttannyelvű Katolikus Általános Iskola. Jászberény |
Határok között - határtalanul |
Pálné Szabó Anita |
II. |
247 pont |
Földházi Gréta |
Alsójászsági Petőfi Sándor Általános Iskola. Jánoshida |
A jánoshidai babamúzeum |
Horváthné Szabó Katalin |
Az idei tanévben is a hagyományoknak megfelelve kettő sítábort szerveztünk. A kezdőnek szóló táborunk 41 fővel a szlovákiai Kokaván zajlott 2020. február 2-től február 7-ig. Ez a táborunk a szó szoros értelemben tábor. Reggel tisztálkodás, rendrakás, szobaellenőrzés, reggeli, délelőtti síoktatás. Délben ebéd, csendes pihenő, 14 órától 16-ig síelés. Kora este beszélgetés, közös játék, szauna. Este vacsora, túra a környéken. 10 órától alvás. Így telik el az öt nap. Utolsó napon tartjuk a síversenyt. Több kategóriában indulnak tanulóink: lány, fiú, kezdő, haladó. Az első három helyezett érem és oklevél díjazásban részesül. A tábor zárásaként minden táborozó gyerekünk aktivitását értékeljük és mindenki a teljesítményének megfelelő jutalomban részesül. A gyerekek mindig nagy izgalommal várják ezeket a megmérettetéseket. A tábort segítő tanárok: Lencse Lívia, Szöllősiné Kárpáti Ágnes, Baráth Géza
A haladó táborunk 64 fővel idén a szerbiai Kopaonikon volt. Minden évben nagy izgalommal várjuk, hogy vajon a sítábor idején lesz-e hó. A hóbiztos terep miatt ezért próbáljuk minél magasabb hegységre szervezni a tábort.
Az idei hely és időpontválasztás nagyszerűen sikerült. Több mint 60 km-es pályarendszeren, megfelelően havas és előkészített pályákon síelhettünk. Ebben a táborunkban reggel 9 órától síeltünk. Minden tanulónk tudásának megfelelő csoportban síelt 3 oktató irányításával. Szakképzett oktatóink /Szöllősi Boglárka, Jakkel Imre, Szöllősiné Kárpáti Ágnes/ segítségével, minden tanuló csiszolhatta sítudását. 16 óráig síeltünk, utána a családok a síelés után együtt töltötték az est hátralévő részét, úszhattak, csúzdázhattak a szálloda wellnes részlegében.
Az egyik napon a síelők egy jó hangulatú, közös vetélkedőn mérhették össze tudásukat. Köszönet Andó-Darázs Editnek a vetélkedő megszervezéséért és lebonyolításáért.
Az utolsó napon erős havazás gátolta meg az aznapra tervezett síversenyt. Azért ez a hiány nem okozott akkora csalódást, hisz egész héten kisíelhettük magunkat. Hóból és sípályából nem volt hiány.
Szöllősiné Kárpáti Ágnes munkaközösség-vezető
http://gyakorlo-jaszbereny.edu.hu/index.php/altalanos-iskola?start=144#sigFreeId2cc0b92f7a
Február 26-án sikeresen lezajlott a jászberényi Szent István Sport Általános Iskola és Gimnáziumban a Jászberény és környéke általános iskolák számára szervezett Szép magyar beszéd területi verseny.
Az 5-6.osztályosok versenyében 11 tanuló vett részt, a 7-8.osztályosok közül 8-an jelentkeztek. A zsűriben Mészárosné Vas Márta (Jászberényi Tankerületi Központ szakmai igazgató-helyettese), Tóthné Muhari Ildikó (iskolánk nyugalmazott magyar szakos tanára), Gömöri Árpád (Maróti István emlékéremmel kitüntetett Kazinczy-díjas nyugalmazott pedagógus) és Stelkovicsné Kreuter Anikó (iskolánk intézményvezető-helyettese) hallgatta meg az előadókat.
Iskolánkat CSAJKÁS CSENGE (felkészítő tanára: Dr. Szűcsné Fehér Csilla) és KEMECSI LILI DOLLI (felkészítő tanára: Eperjesiné Palásti Piroska) képviselte. Mindketten 4. helyezést értek el kategóriájukban.
A Kazinczy-díj Alapítvány oklevelében részesült az 5-6. osztályosok közül:
KÓKAI DÓRA ANNA I. hely (Jászárokszállási Széchenyi István Általános Iskola és AMI; felkészítő tanára: Vizi Enikő)
UTASI ABIGÉL II. hely (Jászberényi Nagyboldogasszony Katolikus Óvoda, Kéttannyelvű Általános Iskola; felkészítő tanára: Lajkó Anita)
HANGYA FRUZSINA III. hely. (IV. Béla Katolikus Iskola és AMI-Jászfényszaru; felkészítő tanára: Botkáné Sárközi Ildikó)
A 7-8. osztályosok közül a Kazinczy-díj Alapítvány oklevelében részesül:
NAGY MAJA (Jászárokszállási Széchenyi István Általános Iskola és AMI; felkészítő tanára:Görbe Kinga)
PETŐ HANNA BOGLÁRKA ( IV. Béla Katolikus Iskola és AMI-Jászfényszaru; felkészítő tanára: Botkáné Sárközi Ildikó)
CSOMOR KINCSŐ (Jászárokszállási Széchenyi István Általános Iskola és AMI; felkészítő tanára: Érsekné Kácsor Edina)
A 7-8. osztályosok közül Nagy Maja képviseli a döntőben a régiót. Gratulálunk a versenyzőknek és felkészítő tanáraiknak!
A sí szerelmesei idén is eljuthattak Szőllősiné Kárpáti Ágnes tanárnő szervezésében Kokavára. Február 2-6-ig élvezték a kezdő és középhaladó síelők a szlovák havat, műhavat, esőt... A képek tanulsága szerint azonban mindenkinek jó kedve volt és szép élményekkel jöttek haza a táborozók. Köszönet illeti még Lencse Lívia tanárnőt és Baráth Géza tanár urat, valamint Szöllősi Károlyt, hogy ilyen sokan hódolhattak a síelésnek!
http://gyakorlo-jaszbereny.edu.hu/index.php/altalanos-iskola?start=144#sigFreeIddb223dfd92
A 7. b osztály tanulóinak gyárlátogatása
Az iskola pályaorientációs napján osztályunk az Electrolux porszívógyárába látogatott. Amikor megérkeztünk, a biztonságunk érdekében egy láthatósági mellényt és belépőkártyát kaptunk. Ezek után elvezettek minket a fogadóterembe, ahol süteményekkel és üdítőkkel kínáltak minket. A gyár két mérnöke beszélt nekünk a gyárról. Majd az osztályunkat kettő csoportba osztották, és elindultunk a gyár felfedezésére. Az osztály egyik fele először a szalagokhoz indult, ahol bemutatták a porszívógyártás készítésének fázisait. Mikor ezzel végeztünk, felmentünk a galériára, ahol felülről is megnézhettük az üzemet. Ez alatt az osztály másik fele a csomagoló és címkéző robotokhoz indult, majd ők is megnézhették a szalagmunkát. Közben sok kérdést tettünk fel, amikre a csoportvezető készségesen válaszolt. Amikor mindannyian végeztünk, visszatértünk a fogadóterembe, ahol még lehetőségünk volt további kérdéseket feltenni. A csoportvezetők a látogatás végén visszakísértek minket a portához. A láthatósági mellényeket nagy örömünkre meg is tarthattuk.
Nagyon tetszett mindenkinek a gyárlátogatás, sok mindent megtudhattunk a gyártási folyamatról és sok élménnyel, tapasztalattal gazdagodtunk.
Köszönjük a lehetőséget, hogy betekintést nyerhettünk a gyár mindennapi életébe.
Eperjesiné Palásti Piroska osztályfőnök
A Szent István Sport Általános Iskola és Gimnázium /Jászberény/ 15. alkalommal hirdeti meg hon- és népismereti pályázat írására felhívását, Jász-Nagykun-Szolnok megye, Heves megye és Dél-Pest megye iskolái számára
Az általános iskolák, valamint a nyolcosztályos gimnáziumok 5-8. évfolyamán tanuló diákok a 2019/2020. tanévben – egyénenként és 2-3 fős csapatokban – honismereti, helytörténeti pályamunkát nyújthatnak be az alábbi témakörökben:
I. „Szülőföldem gyermekszemmel”
Új témák:
• Jedlik Ányos nyomában –a természettudomány, a technika fejlődésének hatása, eredményei településünkön a XXI. században
• A színművészet mesterei – Latabár Kálmán, Major Tamás, Zenthe Ferenc művészete
• Településünk élete a Horthy-korszak idején.
• Közlekedéstörténet – lakóhelyünk úthálózatának, tömegközlekedésének fejlődése a XIX-XXI. század között.
• László Gyula régész, történész professzor kutatásai a magyar honfoglalásról
• Klapka György emlékezete településünkön
• 275 éve, 1745. május 6-án írta alá Mária Terézia a jászkun redemptióról szóló diplomát. Mit jelent a ma élő Jász-kunoknak a redemptió?
• Trianon békediktátum következménye településünk gazdasági életére
• Nagyatádi Szabó István földtörvényének hatása lakóhelyünkre
• Ősök napja – „Kurultaj magyar törzsi gyűlés” – hagyományőrzés
• Jászkun kapitányok nyomában
• Jász emlékmű – Jász kapitány szobor üzenete az utókornak
• Mit jelent ma „hideg hónaljú” jásznak lenni?
• A Nagykunsági gyapjú hímzés mai gyakorlata
Állandó témák:
• „Szülőföldem szép határa”a Nagykunság, a Jászság, Palócföld, Mátra vidéke, Hajta természetvédelmi területe Tápióság /egy tájegység feldolgozása, bemutatása/
• „Változik a történelem” – Településünk emlékhelyeinek átalakulása
• Irodalmi, történelmi emlékek, emlékhelyek településünkön
• A településünkről elszármazott művészek életútja
• A sport szerepe településünkön – olimpikonjaink, világbajnokaink
• A megyéhez kötődő tudósok, művészek bemutatása
• Híres családok története
„Akikre büszkék vagyunk” - Az adott településen született neves személyek bemutatása
• Tájegységünk szellemi hagyatéka. Népmesék, mondák, népdalok világa
• Tájegységünk magyar történelmi emlékhelyei
• Hungarikumok, nemzeti értékek megyénkben, lakóhelyünkön
• Eltűnőben lévő népszokások, hagyományok
II. "Családban maradt":
Témája:
Egy családot vagy egyént érintő, az utókor számára is tanulságokkal szolgáló történet bemutatása (munkás hétköznapok, munkamegosztás, a gyermekek, nők helye, szerepe a családban)
Új témák:
• Élet a Horthy korszakban
• Trianoni békediktátum – családok szétszakítása
• Határon túl élő magyar családtagok élete
• Film készítése 5-10 perces terjedelemben a választott témából (Film készítéssel csak csoportos kategóriában lehet indulni. Tanuló lehet a film készítője és a „riportere” is.)
III. „Közöttünk élő nagyjaink”
Témája:
Ma élő jelentős személyek bemutatása, akik munkájukkal, életmódjukkal, az adott településen betöltött szerepükkel jelentősen befolyásolják városuk, településük fejlődését, hírnevét, kultúráját. (Művészek, írók, költők, építészek, stb.)
• Portréfilm készítése 5-10 perces terjedelemben ma élő jelentős személyekről (Film készítéssel csak csoportos kategóriában lehet indulni. Tanuló lehet a film készítője és a „riportere” is.)
Állandó témák:
• „Népművészet mestere” népi iparművészek munkáinak bemutatása.
• Tanítóink, tanáraink, a nemzedékek tudásának megalapozói, átadói
IV. „Szentek, ereklyék, legendák” Egyház történeti emlékek
Új téma:
• Jubileumi események településünk vallási felekezeteiben
• Magyarország volt a díszvendége a 2019. évi vatikáni betlehem-kiállításnak
Állandó témák:
• A vallás szerepe településünkön
• A vallási felekezetek sokszínűsége településünkön
• A hitélet kiemelkedő alakjai a településen
• Vallási felekezetek működése, hagyományai lakóhelyemen.
• Jeles napok, ünnepek, népszokások a település, tájegység hitéletében
A pályázat elkészítésének feltételei:
A pályázóknak a fenti témakörök közül egyet kell választaniuk.
A pályázat terjedelme:
10-15 gépelt oldal 12-es betűmérettel,1,5 sortávolsággal, A/4-es papíron, fűzve vagy kapcsolva.
A filmek 5-10 perces terjedelműek lehetnek, csak csoportos nevezést fogadunk el.
A szöveget alcímekkel és bekezdésekkel kell minél logikusabban tagolni.
A pályázatot fedőlappal kell ellátni, amelyen az alábbi adatok szerepeljenek:
• a dolgozat címe
• a pályázó neve, osztálya
• a pályázó iskolájának neve, címe
• felkészítő tanár neve
A dolgozatokhoz csatolni kell a forrásjegyzéket és a tartalomjegyzéket is.
A filmek elején ugyanezek az adatok jelenjenek meg.
A pályázatokat nyomtatásban, 2 példányban, valamint elektronikus úton mellékelve kérjük beküldeni szintén 2 példányban. (Word, PDF formátumban)
A film CD-n és pendrive-on küldhető be. (A pendrive-ot névvel kell ellátni, amelyet a verseny végén visszaadunk a pályázat készítőjének.)
Az értékelés szempontjai:
• a pályamunka tartalma, logikai felépítése, stílusa
• tanulói kutató munka bizonyíthatósága
• forrásanyag megjelölése
• képanyag gazdagsága, elhelyezése a dolgozatban
• a pályázat esztétikuma, kivitelezése az elektronikus változatban is
• érzelmi azonosulás a választott témával
• a film kép- és hanganyagának minősége
• a film tartalmi és esztétikai kivitelezése
Nevezési díj:
Egyéni pályázó esetén: 1.000 Ft/pályázat,
Csapat pályázata esetén: 1000 Ft/ fő (2 fő esetén 2.000 Ft, 3 fő esetén 3.000 Ft stb.) melyet a nevezéssel egy időben, az alábbi számlaszámra kérjük befizetni:
Talentum Alapítvány 5100 Jászberény, Rákóczi út 53.
Bankszámlaszáma: K&H 10200586-45112076-00000000
Számlaigényüket a regisztrációs lapon kérjük előre jelezni!
A pályamunkák beküldésének határideje: 2020. április 15.
Nevezési határidő: 2020. február 28. /Regisztrációs lap alapján/
A nevezéseket és a pályamunkák elektronikus változatait az alábbi címre kérjük: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
A pályamunkák nyomtatott változatát, valamint a filmek CD, pendraiv változatait az alábbi címre kérjük:
Gálikné Nagy Erzsébet
Szent István Sport Általános Iskola és Gimnázium
5100 Jászberény, Rákóczi út 53.
Telefon: +36 57 404200 +36 57 404201
Díjazás: az eredményhirdetésre behívott minden pályázó tanuló helyezéstől függően, könyv vagy ajándék-csomagot kap.
Regisztrációs lap letöltése
A Fölszállott a páva 2019-es gyermekévadának szóló- és párostánc kategóriájának győztese:
Busai Bori és MAKULA ZOLTÁN (iskolánk tanulója, 7. a osztály).
Rövid interjú az oklevél átvétele után:
https://mediaklikk.hu/folszallottapava/video/2019/12/20/busai-bori-es-makula-zoltan-nagyon-jo-erzes-volt-hogy-megnyerhettuk/
http://gyakorlo-jaszbereny.edu.hu/index.php/altalanos-iskola?start=144#sigFreeIdec99cac64d
Általános Iskola
Talentum alapítvány
Jelentkezési lapok
Általános Iskola
- Május
- Kolckaland 2.forduló
- Tudásbajnokság eredményei- felső tagozat
- Tudásbajnokság vármegyei döntő-alsó tagozat
- Tavaszi játszóház
- Focizni tudok
- A „jövő tudósai” - ABAS-Városi matematikaverseny 2024
- "Tavaszi szél" népdaléneklési verseny
- Vers- és prózamondó verseny 3-4. évfolyam
- Április
- Happy-hét 2024
- Öltözz a könyvedhez!
- Hol volt, hol nem volt...
- Egészségnap
- Pénz7 - 2024
- Március
- Városi idegen nyelvi szépkiejtési verseny
- Február
- Január
- Kockaland városi verseny 1. forduló
- „Katonai légi járművek” című rajzpályázat
- Sítábor
- Karácsonyra hangolódva
- Szeretetcsoki 2023
- December
- November
- Adventváró játszóház
- Csodaláda
- Darules 2023
- FELHÍVÁS-mézeskalácsfalu építésre
Gimnázium
- Ballagás 2024
- Rendkívüli felvételi eljárás nyolcadik osztályt végzett tanulók számára
- Tavaszi Tehetségkutató Művészeti Fesztivál
- Szent István Diáknap 2024
- A 2024-2025-ös tanévben 9. évfolyamra jelentkező tanulók ideiglenes felvételi jegyzéke
- Diákutazási program
- Közösségi szolgálat
- A Nemzeti Tudósképző Akadémia februári hírlevele
- Jégre fel!
- Nobel-díjasok és tehetséges diákok XXI. találkozója - 2024
- Szántai kupa 2023
- Diákparlament
- Gödöllői program 2023. december 09.
- '56-os program a Rákóczi Szövetség támogatásával
- Jászkürt-megjelenés
- Ünnepi megemlékezés
- Jászsági Bűnmegelőzési és Drogprevenciós verseny - középiskola
- OTP pénzügyi vetélkedő
- Gödöllői laborgyakorlat
- Díjátadó a Megyeházán
- Akadályfutás
- Kirándulás a Partiumba
- Találkozás Farkas Bertalannal
- "Gyökereink"-rendkívüli történelemóra
- Rákóczi Szövetség programja
- Fair play kupa foci körzeti verseny
- "PETŐFI SZAVA ZENGETT"
- Szemelvények az osztálydekorációkból
- SIOSZ GÁLA-LINDI SIKERE
- Jégre fel!
Testvériskola
- Vechtai kiándulás
- Vechtai üdvözlet
- Pater Andreas üdvözlő szavai (2019. október)
- Vechtai élmények-a diákok szemével (2019. március)
- Városunk és Vechta 25 éves barátsága (2018. szeptember)
- A vechtai St. Thomas Kolleg 2017. évi évkönyvében iskolánk is helyet kapott
- A zene összeköt (2017. október)
- Látogatás a domonkosrendi St. Thomas iskolába (2016. október)
Gyorskorcsolya
- UTÁNPÓTLÁS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG
- GYORSKORCSOLYA DIÁKOLIMPIA SZEKSZÁRDON
- JUNIOR VILÁGBAJNOK A MAGYAR NŐI VÁLTÓ
- Gazsi Noémi sikere
- Rövidpályás Gyorskorcsolya Diákolimpia Regionális Döntő Jászberény
- 8. Jász-Kupa nemzetközi verseny
- SPORTGÁLA 2024
- 31. ALTA VALTELLINA TROPHY / Bormio, Italy
- I. Divíziós verseny-gyorskorcsolya
- 30. Csizmadia Kupa
- Hanse CUP - Rostock Németország 2023.10.20-22.
- Alpok Adria Kupa 1.forduló
- Olympic Hopes
- Gyorskorcsolya- Lindi sikere
- STEZ CUP 2023. szeptember
- Sportbüszkeségeink
- Év végi sportverseny-összefoglaló
- Európa Kupa (Torino)
- Gyorskorcsolya Diákolimpia Sátoraljaújhely
- Jász Kupa 2023. január 20-22.
- Gyorskorcsolya világbajnokságra készülve
- Alpe Adria Trophy 2022
- Mikulás kupa 2022. december
- Gyorskorisaink sikerei
- Divíziós Verseny - 2022.10.22. - Budapest
- Olympic Hopes 2022 – Budapest
- STEZ CUP 2022, Spisska Nova Ves
- Schőnborn Melinda sikere
- Rövidpályás gyorskorcsolya diákolimpia országos döntő
- Dobrán Réka sikerei
- Pillanatképek a Diákolimpiáról
- Jeges sportvetélkedő
- Junior Országos Bajnokság
- 6. JÁSZ-KUPA
- Mikulás Kupa-2021
- Gyorskorcsolyaverseny Debrecenben
- Alpe Adria Trophy 1.
- Olympic Hopes
- Danubia kupa Szlovákiában
- Támogatott tehetség