Székhely: 5100 Jászberény, Rákóczi út 53. Bejárat: Jászberény, Sportpálya út felől
tel: +36 57 404 200  +36 57 404 201 e-mail: szent.istvan.jaszbereny@gmail.com

2024. szeptember 26-án kereste fel iskolánk 6. b és 6. c osztálya a Jász Múzeumot, hogy a történelem-és irodalomórán tanultakat kibővítsék, illetve személyesen is megtekintsék a Lehel kürtjét.
A múzeumpedagógiai foglalkozás első részében Gulyás András igazgató tartott színes előadást a honfoglaló őseink életmódjáról, harcmodoráról és fegyverzetéről. A történelmi órákon már megismert honfoglaló ruházat egyik díszítését, az aranyozott ezüst süvegcsúcsot is megnézhették tanulóink, melyből Magyarországon eddig csak kettő került elő, így ez a süvegcsúcsa városunk történelmi múltjának egyik fontos lelete.  Az előadás záró részében a római kori orvosi sebészeszközökről hallhattak tanulóink, hisz, ha már a New York Times magazin is megírta a történetét, így a gyakorlós diákok sem mehettek el anélkül, hogy ne nézzék meg a világon egyedüli, ezüsttel díszített bronzeszközöket.
Majd az irodalomórákon tanultak és azon belül is a Lehel kürtje című történet került középpontba. A kürthöz kapcsolódó mondát Bugyi Gábor előadásában hallhatták tanulóink.  Sok érdekességgel színesítette Gábor a kötelező tananyagot, hiszen a várossal való összekapcsolódását, a szimbólummá válásának útját is megismerték a diákok. Alaposan megvizsgálták a kürtön lévő ábrázolásokat, jeleneteket is. A Lehel kürt, vagy ahogyan korábban mondták Jászkürt csorbulását, repedéseit is górcső alá vették.
Köszönjük a Jász Múzeum munkatársainak előadásait, a rendhagyó irodalmi-történelmi órát.
Bertalan Ágnes, Dr. Szűcsné Fehér Csilla

  

KRÉTA e-napló

KRÉTA elektronikus ügyintézési rendszer

Integrált Könyvtári Rendszer

Heti étlap

Iskolánk részt vesz az európai közösség pénzügyi támogatásával finanszírozott európai iskolagyümölcs-programban

Jelentkezési lapok

Széchenyi terv