Az idei tanévben a felső tagozatosok Gyereknapja 3 fő helyszínen valósult meg: a sportpályán, a tornateremben és a második emeleti tantermekben.
A diákok osztályonként vettek részt a programokon, osztályfőnökük, tanáraik kíséretében. A helyszíneken pecséteket gyűjtöttek a saját, személyes pecsétgyűjtő lapjukban. A legtöbb pecsétet gyújtők osztályonként jutalomban részesültek.
Szerencsére az időjárás is kedvezett nekünk, gyönyörű napsütésben zajlottak a foci, kézilabda meccsek és a kosárlabda pályán az ügyességi vetélkedők. Évfolyamszinten játszottak egymás ellen a 6-7 fős csapatok. A többiek szurkoltak, illetve az ügyességi vetélkedőkön mérték össze tudásukat.
A programokat irányították, a meccseket vezették: Baráth Géza, Halápi Ákos, Jakkel Imre, Molnár Anita és Nagy Ádám kollégák.
A táncolni szeretőket várta az iskola második emeleti folyosóján a Just Dance, Szerencsés Dénes vezetésével, aki remek hangulatot teremtett a legújabb zenék feldolgozott változataival. Jónás János segítségével a hangosítás is jól szólt, valamint a kivetítés tette teljessé a tánc élményét.
A tornateremben Mátrix pálya várta a 8 fős csapatokat természettudományos témakörökben: "Élővilág", az "Erdő termései" és az "Erdő nem ehető termései" valamint a "Tájékozódási mátrix" pályát építették fel a tornateremben. A Szolnokról érkezett Gördögök SE interaktív feladatait többen is hibátlanul oldották meg. A felügyeletben segítséget nyújtottak: Fekete Viktória és Nagyné Sipos Marianna. Köszönjük az iskola Talentum Alapítványának és Pomázi Imréné igazgatónőnek a támogatást, hogy ez a program megvalósulhatott.
A második emelet termeiben különböző kézműves tevékenységek, játékok, vetélkedők várták az osztályokat.
64-es terem: Kézműves foglalkozás – lufihajtogatás, csillámtetoválás: Kugler Erika és Jakoda Katalin vezetésével és három 10.-es diák bevonásával.
62-es terem: Kahoot! vetélkedő. A vetélkedőt Hajnal Anikó irányította, Majzik Zsuzsanna a feladatok összeállítását vállalta, az eszközök beállítását Palkó-Deli Andrea végezte.
71-es terem: Tabu, Activity vetélkedő. A népszerű vetélkedőket két kolléganő koordinálta: Polgár-Muhari Éva és Goda Krisztina, Majzik Zsuzsanna és Szerencsés Melinda a feladatokat állította össze.
70-es terem: Sakk, malom, Twister, Halli Galli, Dobble, memória. Ebben a teremben a társasjátékok kaptak főbb szerepet. A kötetlen játékot felügyelte Szécsiné Csákó Éva.
63-as terem: Kártyajátékok – UNO, Robbanó cicák, memória kártyák. A kártyajátékok kedvelőit Bognárné Túróczi Ágnes várta a teremben.
Köszönet az osztályokat a programokra kísérő tanároknak, osztályfőnököknek.
A gyerekek szorgalmasan gyűjtötték egyénileg a pecséteket az állomásokon.
A kézilabda és a foci meccseken részt vevő diákok a helyezések szerint 3-2-1 pecsétet kaptak egyenként.
A Mátrix vetélkedő feladatait hibátlanul megoldó tanulók tantárgyi ötöst kaptak jutalmul (természettudomány, biológia), valamint plusz 8 pontot az osztály pecsétjeihez.
Osztályonként a legaktívabb (legtöbb pecsétet gyűjtő) tanulók (4-5 fő) kisebb ajándékot kaptak.
Osztályszinten, a résztvevő tanulók létszámát figyelembe véve a 6.a osztály gyűjtötte a legtöbb pecsétet / pontot, így az ő jutalmuk egy 2 órás bowlingozás lett a River étteremben.
Kellemesen telt a nap, mindenki jól szórakozott.
Szerencsés Melinda DÖK-támogató tanár
Felsős gyereknap
Általános Iskola
Talentum alapítvány
Kedves Szülők!
Tisztelt Támogatóink!
Szeretnénk megköszönni, hogy személyi jövedelemadójuk 1%-ával támogatják a Szent István Sport Általános Iskola és Gimnázium alapítványát. Mindezt iskolánk fejlesztésére, s gyermekeik céljainak megvalósítására fordítjuk.
Bízunk abban, hogy a jövőben is számíthatunk támogató együttműködésükre, oktató-nevelő munka támogatására.
A Talentum Alapítvány adószáma: 19223151-1-16
Az alapítvány számlaszáma: 11745035-26762809-00000000
Bank: OTP
Jelentkezési lapok
Általános Iskola
- Mesevetélkedő
- Vers- és prózamondó verseny az alsó tagozaton
- Egészségnap
- 4. osztályos tanulók karácsonyi műsora
- Karácsonyi műsor a Jászberényi Polgármesteri Hivatal dolgozóinak
- Április
- MEGHÍVÓ ISKOLAI ÜNNEPSÉGÜNKRE
- Március
- Farsangi bál az 1-2. évfolyamon
- "Csússzál velünk"
- Felsős farsang 2025
- Diáksportfesztivál
- „Színház az egész világ.” /Shakespeare/
- Farsangi forgatag
- Szépíró iskolai verseny eredményei
- KÖSZÖNET
- Február
- Sítábor Kokaván - 2025
- DÖK programok decemberben
- A 3.a osztály jótékonysági akciója
- Óévbúcsúztatás sporttal
- Mikulás team a Gyakorlóban
- Az erdő aprócska hősei
- Január
- Karácsonyi műsor a 4.c osztálytól
- Madárkarácsony
- Közös éneklés a Cantate Nobis énekkarral
- Utazás a karácsony körül 4.b
- Adventi forgatag
- Adventi varázslat
Gimnázium
- Gimis farsang
- Ideiglenes felvételi jegyzék 2025/2026. tanév - 9. évfolyam
- Gödöllő
- Kovács Kornél előadása – 2025. február 6.
- Dr. Karikó Katalin kiállítás
- SIOSZ-elismerés
- Gimis kampányvideó 2025
- Diákparlamenti ülés
- Idegen nyelvi karácsony a gimiben
- Szalagtűző ünnepség - 2024
- Látogatás a Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központban
- Gödöllő
- Nyílt nap a Gimnáziumban
- Biosz fakton...
- Rákóczi-tábor 2023
- Rákóczi-tábor 2024
- Gödöllői szívboncolás
- Felvidéki séta II. Rákóczi Ferenc nyomában
- Ballagás 2024
- Tavaszi Tehetségkutató Művészeti Fesztivál
- Szent István Diáknap 2024
- Diákutazási program
- A Nemzeti Tudósképző Akadémia februári hírlevele
- Jégre fel!
- Nobel-díjasok és tehetséges diákok XXI. találkozója - 2024
- Diákparlament
- Gödöllői program 2023. december 09.
- '56-os program a Rákóczi Szövetség támogatásával
- Jászkürt-megjelenés
- Ünnepi megemlékezés
Testvériskola
- Holland diákok a Szent István Sportiskolában
- Négyes testvériskolai találkozó a Gyakorlóiskolában
- Kapcsolat Adával
- Négyes testvériskolai látogatás Erdélyben
- Vechtai kiándulás
- Vechtai üdvözlet
- Pater Andreas üdvözlő szavai (2019. október)
- Vechtai élmények-a diákok szemével (2019. március)
- Városunk és Vechta 25 éves barátsága (2018. szeptember)
- A vechtai St. Thomas Kolleg 2017. évi évkönyvében iskolánk is helyet kapott
Gyorskorcsolya
- Alpok-Adria Kupa
- Országos Gyorskorcsolya Diákolimpia
- Dobrán Réka (10.a) egyéni tanrendben tanuló gyorskorcsolyázónk eredményei
- Gyorskorcsolya Junior Országos Bajnokág
- 20. TISZA KUPA - SZEGED
- Rövidpályás gyorskorcsolya junior divíziós verseny 4.
- IX. JÁSZ KUPA - Jászberény
- Csizmadia KUPA, Danubia Series, Debrecen
- Gyorskorcsolya Diákolimpia Regionális Verseny
- Mikulás Kupa
- 32. ALTA VALTELLINA TROPHY - Bormio, Italy
- Rövidpályás gyorskorcsolya junior divíziós verseny II.
- Rövidpályás gyorskorcsolya Diákolimpia körzeti döntő
- International SPORT KLUB Cup, Csíkszereda, ROMÁNIA
- Rövidpályás gyorskorcsolya junior divíziós verseny I. - Szeged
- Danubia Series 1. - Lengyelország-Sanok
- Felnőtt Országos Bajnokság - Budapest
- MOKSZ versenynaptár
- Rövidpályás gyorskorcsolya Junior Divíziós Verseny 1
- UTÁNPÓTLÁS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG
- GYORSKORCSOLYA DIÁKOLIMPIA SZEKSZÁRDON
- JUNIOR VILÁGBAJNOK A MAGYAR NŐI VÁLTÓ
- Gazsi Noémi sikere
- Rövidpályás Gyorskorcsolya Diákolimpia Regionális Döntő Jászberény
- 8. Jász-Kupa nemzetközi verseny
- SPORTGÁLA 2024
- 31. ALTA VALTELLINA TROPHY / Bormio, Italy
- I. Divíziós verseny-gyorskorcsolya
- 30. Csizmadia Kupa
- Hanse CUP - Rostock Németország 2023.10.20-22.
- Alpok Adria Kupa 1.forduló
- Olympic Hopes
- Gyorskorcsolya- Lindi sikere
- STEZ CUP 2023. szeptember
- Sportbüszkeségeink
- Év végi sportverseny-összefoglaló
- Európa Kupa (Torino)
- Gyorskorcsolya Diákolimpia Sátoraljaújhely
- Jász Kupa 2023. január 20-22.
- Gyorskorcsolya világbajnokságra készülve