Béres Gábor szervezésében 2025. október 7-én délután útjára indult a labda az 5. és 6. osztályos tanulók számára meghirdetett házi Bajnokok Ligája tornán. A rendezvényt nagy várakozás és izgalom előzte meg, a mérkőzések pedig igazi futballhangulatot teremtettek az iskola udvarán. A torna különlegességét fokozta, hogy a csapatok híres nemzetközi labdarúgóklubok nevét viselték, valamint hivatásos játékvezető biztosította a sportszerű és színvonalas lebonyolítást.
A hat csapatot előzetes sorsolás után két hármas csoportba osztottuk: az A csoportban az 5.c, 6.c és 6.b, míg a B csoportban az 5.a, 5.b és 6.a kapott helyet. Már a csoportkörök során jól látszott, hogy az ötödikes tanulók kiválóan bántak a labdával, bátran és kreatívan játszottak.
A döntőbe végül az 5.a és az 5.c osztály jutott, akik szoros, kiélezett meccset játszottak egymással. A rendes játékidő döntetlen eredménnyel zárult, így büntetőrúgások következtek. A párbajt az 5.a csapat játékosai magabiztos lövéseiknek köszönhetően 3–1-re megnyerték, ezzel elhódítva a házi Bajnokok Ligája trófeáját.
Az ezüstérmet az 5.c, a bronzérmet pedig a 6.a szerezte meg, de valamennyi résztvevő példaértékű küzdeni akarással és sportszerűséggel lépett pályára.
A torna végeredménye:
1. 5.a
2. 5.c
3. 6.a
4. 6.b
5. 6.c
6. 5.b
Külön köszönet illeti Csányi Tamást, aki hivatásos játékvezetőként biztosította, hogy a mérkőzések igazságosan és gördülékenyen zajlódhassanak le, valamint a résztvevő csapatok osztályfőnökeit is a támogatásukért és bátorításukért.
A nap végén mindenki mosollyal az arcán távozott: a játékosok, a szurkolók és a szervezők egyaránt. A torna nemcsak a sportélményről, hanem a közösségépítésről is szólt — és már most mindenki várja a következő házi Bajnokok Ligáját!
2025. október 1-jén került megrendezésre a II. korcsoportos városi labdarúgó bajnokság őszi fordulója. Intézményünket 9 tanuló képviselte. Öt iskola mérte össze erejét és ügyességét ezen a délutánon. Az első három meccset simán nyerte iskolánk csapata. A Bercsényit 7:0-ra, a Székelyt 4:0-ra, az Apponyit 6:0-ra győzték le fiaink. A Nagyboldogasszony Általános Iskolától 3:1-re kikaptunk, de a tavaszi fordulón szeretnénk visszavágni ellenük.
A srácoknak gratulálunk! Nagyon szép teljesítményt nyújtottak, így jelenleg a második helyen állunk.
Résztvevő tanulóink:
Kalla Zsonbor 4.a
Solti Mátyás 4.a
Bagyinszki Levente 4.a
Hidvégi Milán 4.a
Gyetvai Martin 4.
Kocsis Benedek 4.b
Gulyás András 4.b
Dósa Máté 4.b
Balla Levente 5.a
Felkészítő pedagógus: Medveczki Katalin
2025. szeptember 30-án az I. korcsoportos Városi Labdarúgó Bajnokság őszi fordulóján négy iskola mérte össze ügyességét, ahol minden meccset megnyertünk. A Nagyboldogasszony Általános Iskolát 4:2-re, az Apponyi Albert Általános Iskolát 8:0-ra a Bercsényi Miklós Általános Iskolát pedig 10:0-ra nyertük. Gratulálunk a csapatnak! Várjuk a tavaszi fordulót, jelenleg az első helyen állunk.
Csapat tagjai:
Dobos Rajmund 2.c
Boroznaki Kende 2.c
Csizmadia Vilmos 2.c
Farkas Zsolt 2.c
Balla Botond 2.c
Zsámboki Szabolcs 2.a
Hudra Dávid 2.a
Kanyó Benett 2.a
Eszes Ádám 2.b
Bálint László 2.b
A tornára felkészítette és elkísérte a tanulókat Földiné Barna Andrea.
Labdarúgás
Talentum alapítvány
Kedves Szülők!
Tisztelt Támogatóink!
Szeretnénk megköszönni, hogy személyi jövedelemadójuk 1%-ával támogatják a Szent István Sport Általános Iskola és Gimnázium alapítványát. Mindezt iskolánk fejlesztésére, s gyermekeik céljainak megvalósítására fordítjuk.
Bízunk abban, hogy a jövőben is számíthatunk támogató együttműködésükre, oktató-nevelő munka támogatására.
A Talentum Alapítvány adószáma: 19223151-1-16
Az alapítvány számlaszáma: 11745035-26762809-00000000
Bank: OTP
Jelentkezési lapok
Általános Iskola
- NEP-program
- Tök jó nap!
- Fellépés a Campuson
- Szent István-napi megemlékezés
- Állatok világnapja
- Magyar népmese napja
- Október
- Dr. Kiss Gergely olimpiai bajnok látogatása iskolánkba
- Magyar Diáksport Nap és Őszi zsongás
- Zánka - Erzsébet tábor
- Öko-tábor 2025
- MAGYAR DIÁKSPORT NAP 2025
- Nyári tábor 2025
- Nyári tábor 2025 - bemutató
- Szeptember
- Mozgás éjszakája
- Muskátliültetés
- Közlekedik a család-2025
- Kézfogás
- Június
- "Tavaszi szél" iskolai népdaléneklési verseny
- Gyermeknap
- Színházlátogatás
- Tudásbajnokság vármegyei döntő - felső tagozat
- KocKaland Logikai Verseny - 2025
- Tudásbajnokság vármegyei döntő - alsó tagozat
- Redemptio-futás
- Színházlátogatás
- Május
- Origo Junior
Gimnázium
- Zengjük a szabadság dalát!
- Nyílt órák a gimnáziumban
- Nyolcadikosoknak
- Állatok világnapja - látogatás a Fővárosi Állat- és Növénykertbe
- Múzeumi kirándulás
- Partiumi kirándulás - 2025
- Dr. Kiss Gergely találkozása tanulóinkkal
- Gólyatábor
- Gimis kampányvideó 2025 - Szent István Sport Általános Iskola és Gimnázium
- Jász Plasztik nyílt nap
- Gödöllő gyakorlat
- A „jövő tudósai”-ABAS-Városi Matematikaverseny
- Fizikaverseny
- BALLAGÁS
- Nobel-díjasok és tehetséges diákok XXIV. találkozója
- Gimis farsang
- Gödöllő
- Kovács Kornél előadása – 2025. február 6.
- Dr. Karikó Katalin kiállítás
- SIOSZ-elismerés
- Gimis kampányvideó 2025
- Diákparlamenti ülés
- Idegen nyelvi karácsony a gimiben
- Szalagtűző ünnepség - 2024
- Látogatás a Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központban
- Gödöllő-CRISPR
- Nyílt nap a Gimnáziumban
- Biosz fakton...
- Rákóczi-tábor 2023
- Rákóczi-tábor 2024
Testvériskola
- Alapítványi bál Adán – Tovább erősödő partneriskolai kapcsolatok
- Holland utazás
- Marosvásárhelyi vendégeink látogatása
- Együttműködési megállapodás Kragujevac egyik iskolájával
- Holland diákok a Szent István Sportiskolában
- Négyes testvériskolai találkozó a Gyakorlóiskolában
- Kapcsolat Adával
- Négyes testvériskolai látogatás Erdélyben
- Vechtai kiándulás
- Vechtai üdvözlet
Gyorskorcsolya
- Alpok-Adria Kupa
- Országos Gyorskorcsolya Diákolimpia
- Dobrán Réka (10.a) egyéni tanrendben tanuló gyorskorcsolyázónk eredményei
- Gyorskorcsolya Junior Országos Bajnokág
- 20. TISZA KUPA - SZEGED
- Rövidpályás gyorskorcsolya junior divíziós verseny 4.
- IX. JÁSZ KUPA - Jászberény
- Csizmadia KUPA, Danubia Series, Debrecen
- Gyorskorcsolya Diákolimpia Regionális Verseny
- Mikulás Kupa
- 32. ALTA VALTELLINA TROPHY - Bormio, Italy
- Rövidpályás gyorskorcsolya junior divíziós verseny II.
- Rövidpályás gyorskorcsolya Diákolimpia körzeti döntő
- International SPORT KLUB Cup, Csíkszereda, ROMÁNIA
- Rövidpályás gyorskorcsolya junior divíziós verseny I. - Szeged
- Danubia Series 1. - Lengyelország-Sanok
- Felnőtt Országos Bajnokság - Budapest
- MOKSZ versenynaptár
- Rövidpályás gyorskorcsolya Junior Divíziós Verseny 1
- UTÁNPÓTLÁS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG
- GYORSKORCSOLYA DIÁKOLIMPIA SZEKSZÁRDON
- JUNIOR VILÁGBAJNOK A MAGYAR NŐI VÁLTÓ
- Gazsi Noémi sikere
- Rövidpályás Gyorskorcsolya Diákolimpia Regionális Döntő Jászberény
- 8. Jász-Kupa nemzetközi verseny
- SPORTGÁLA 2024
- 31. ALTA VALTELLINA TROPHY / Bormio, Italy
- I. Divíziós verseny-gyorskorcsolya
- 30. Csizmadia Kupa
- Hanse CUP - Rostock Németország 2023.10.20-22.
- Alpok Adria Kupa 1.forduló
- Olympic Hopes
- Gyorskorcsolya- Lindi sikere
- STEZ CUP 2023. szeptember
- Sportbüszkeségeink
- Év végi sportverseny-összefoglaló
- Európa Kupa (Torino)
- Gyorskorcsolya Diákolimpia Sátoraljaújhely
- Jász Kupa 2023. január 20-22.
- Gyorskorcsolya világbajnokságra készülve