2025. december 10-én Egerben vett részt iskolánk V. korcsoportos fiú floorball csapata az országos elődöntőn. A csoportmérkőzésekről sikeresen jutottunk be az elődöntőbe, ahol a mezőny legerősebb csapata várt ránk. Hatalmas csata, végletekig kiélezett küzdelem zajlott a pályán. Az izgalmak közepette a gyerekek még engem is nyugtattak, hogy minden rendben lesz.
A hitük igazolódott: 1–0-s győzelemmel sikerült felülmúlnunk ellenfelünket, ami óriási örömet és felszabadult ünneplést hozott a csarnokban. A döntő mérkőzés – amely az első és második helyről döntött – számunkra már ajándékmeccs volt. A diósgyőri csapat ezúttal egy kicsivel jobbnak bizonyult, de csüggedésről szó sem volt.
A legfontosabb cél teljesült: bejutottunk az ország legjobb csapatai közé! Az országos döntőt 2026. január 16-án rendezik meg Egerben, a Körcsarnokban. Addig kemény munkával készülünk, hogy a lehető legszebb helyezést érjük el.
Hatalmas gratuláció a csapatnak, már ez is óriási eredmény – nagyon büszke vagyok rátok! Megyünk tovább!
Csapattagok: Lukáts Zalán (9.a), Tukora Zétény (9.a), Kóczián Dániel (9.a), Vince Zoárd (10.a), Sárközi Bertalan (10.a), Nagy Péter (10.a)
Felkészítő testnevelő és kísérő tanár: Halápi Ákos






















