HATÁRTALANUL! program – HAT-KP-1-2025/1-000063- BESZÁMOLÓ
SZENT ISTVÁN SPORT ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM – JÁSZBERÉNY
„ERDÉLYI BARANGOLÁS"
ELŐKÉSZÍTŐ ÓRA
2026. május 5. - Szent István Sport Általános Iskola és Gimnázium, Jászberény:
Az előkészítő órán power pointos bemutatót készítettünk, ehhez a Határtalanul! Barangoló digitális tartalomtár feladatait hívtuk segítségül. Erdély földrajzi elhelyezkedését és történelmét elevenítettük fel. A programokhoz kapcsolódó helyszínek és történelmi személyek szerepe is bemutatásra került. Hangsúlyt fektettünk a történelem órákon már tanult határon túl élő magyarság helyzetére is. Az út programjának részleteit frontális módon, képekkel szemléltetve kapták meg a tanulók, illetve a szülők.
A KIRÁNDULÁS
2026. május 11. hétfő
Hétfő kora reggel, negyed 6-tól gyülekeztünk az iskola előtt. A bőröndöket gyorsan bepakoltuk, elbúcsúztunk a szülőktől és fél 6-kor elindultunk. A határátlépés után egy rövid megállót tartottunk Körösfőn, majd folytattuk utunkat, az első programunk Bonchidán volt. Megtekintettük a Bánffy-kastélyt, Erdély egyik legnagyobb, épségben fennmaradt főúri épületét, amit az „Erdély Versailles-jaként” is emlegetnek. A gyönyörű, korhű épületegyüttes és nagy udvar mindenkit magával ragadott. Ezt követően indultunk Torockóra, ahol először elfoglaltuk a szobánkat majd következett a finom vacsora. Vacsora után egy kis sétát tettünk a faluban, megnéztük a házakat, a helyi építészeti műemlékeket, majd a főtéren található vajort, azaz a betonmedencét és az unitárius templomot is megtekintettük.

2026. május 12. kedd
A bőséges reggeli után a felkerestük a Torockói Íjász Szer Egyesületet, akinek két képviselője bemutatót tartott a múzeum udvarán az íjászat ősi hagyományáról. Természetesen mindenkinek volt lehetősége az íjat kézbe venni és kipróbálni. Torockó felfedezését folytattuk a néprajzi múzeumban, ahol a tárlatvezető néni előadást tartott a falu történelméről, a vaskohászatról, a népszokásokról és a viseletekről. Majd következett a műemlék, ma is működő vízimalom. Délután a torockószentgyörgyi várromhoz indultunk, hogy megnézzük a Thoroczkay család tulajdonában álló várromot.
2026. május 13. szerda
A bőséges reggeli elfogyasztás után a Tordai Sóbányába indultunk. Mivel sikerült korán elindulni, nem volt hosszú sor a lépcsőknél és hamar bent találtuk magunkat a bánya központi részében. A tanulók érdeklődve hallgatták az UNESCO Világörökség részét képező bánya rövid történetét, a bányászat menetét és eszközeit. Volt lehetőségük a sóbánya szabadidős programjait, a golfot, a billiárdot is kipróbálni.
A buszról megtekintettük a református templomot is, az 1568-as országgyűlés helyszínét, ahol kihirdették a vallásszabadságot. Ezt követően a Tordai- hasadék következett. A túra elején felidéztük a hasadék keletkezéséhez köthető Szent László mondát. A több km-es gyalogtúra a hasadékban mindenkinek tetszett, volt, aki kihívásként kezelte, volt, aki egyszerűen csak együtt élt a természettel. A függőhidak, a sziklás terep időnként lelassította a csoportot, de sikerült a csoporttal végigmenni. Élményekkel tele, elfáradva tértünk vissza Torockóra.
2026. május 14. csütörtök
A harmadik napon Segesvárra utaztunk, ahol a buszról leszállva felsétáltunk a Világörökség részét képező várfallal körülvett várba. Végig mentünk a Diáklépcsőn, amely felvezet a várhegyre. Meglátogattuk az óratornyot, az érdekes várostörténeti kiállítás és a városra néző panoráma mindenkit magával ragadott. Sétánk során útba ejtettük a Vlad Drakula szülőházát is. A középkori vártornyokról is kaptunk beszámolót, melyek a céhekről kapták a nevüket. A segesvári séta olyan érzés volt, mintha visszarepültünk volna időben a középkorba. Délután Erdély egyik legszebb, legnagyobb erődtemplomát kerestük fel a szászföldi Berethalmon. Az egykori szász evangélikus püspöki székhely impozáns, hatalmas falakkal veszi körbe a gótikus stílusú templomot. misztikus hangulatával, világhírű szárnyasoltárával páratlan látnivaló. A falakat középkori céhzászlók díszítik. Érdekesnek tűnt a sekrestye ajtaja, annak zárszerkezete. A 15 zárnyelvvel ellátott szerkezet védte a templom vagyonát. A tanulóknak tetszett a bortorony, ahová régen a válni készülő házaspárokat zárták be. A középkorba visszatekintő napunkat is eredményesen zártuk és fáradtan tértünk vissza a szálláshelyünkre.
2026. május 15. péntek
Pénteken elérkeztünk kirándulásunk utolsó napjához. A finom reggeli után összepakoltunk és búcsút vettünk szállásadónktól. Gyorsan bepakoltuk a bőröndöket a buszba és elindultunk Kolozsvárra. Mivel az előkészítő órán a Barangoló segítségét kértük, a gyerekek ismerősként fogadták a város nevezetességeit. Először a Sárkányölő Szent György- szobrot tekintettük meg, majd lehetőségünk volt a Farkas utcai református templomba is bemenni. Sétánkat folytattuk és a Romulus és Remus szobornál álltunk meg, ahol a megnéztük a hatalmas anyafarkast illetve a kőoszlopon Traianus császár portréját. Következő állomásunk Mátyás király és Bocskai István szülőháza volt, ahol felelevenítettük az uralkodók történelmi jelentőségét. Ellátogattunk a Szent Mihály-templomhoz is, ahol Márton Áron születésének 130. évfordulójáról emlékeztek meg. A templom után a téren található lenyűgöző Mátyás király emlékművet is megcsodáltuk. Érdekességként a szoborcsoport alakjait is megnevezték a tanulók. Estefelé, fáradtan, de élményekkel gazdagon tértünk haza Jászberénybe.
2026. június 2. ÉRTÉKELŐ ÓRA
Az értékelő órán a kísérő pedagógusok segítségével az utazáson résztvevő tanulók ppt-t készítettek, és elmesélték élményeiket, tapasztalataikat, véleményüket az utazásról. Ezután egy elégedettségmérő kérdőívet – Google űrlapot - töltöttek ki a gyerekek, amelyet a kollégák állítottak össze. Az űrlapok összesítésének eredményeként kiderült, hogy a gyerekek meg voltak elégedve a programokkal (a legvonzóbb programelem a Tordai-hasadékban való túrázás volt). A Határtalanul! programokat sikeresen megvalósult, és eredményes kirándulást zárhattunk le. A személyes élményeknek köszönhetően közelebb kerültek a tanulókhoz az erdélyi magyarsághoz, fogékonyabbakká váltak a határon túli magyarság történelmére.
TÉMANAP
A témanapra az utazáson résztvevő Tanulókkal a nemzeti összetartozás napjára rádiós műsort készítettünk. Ezt a műsort az iskolarádión keresztül az iskola valamennyi tanulója meghallgatta a 4. órában. Majd az utazáson résztvevő tanulóknak előzetesen kiadott, iskolai tananyagként tanult anyagok (Szent László mondái, Hunyadi, Szapolyai, Erdélyi Fejedelemség, reformáció stb.) segítségével online feladatokból álló vetélkedőn vettek részt. A többi évfolyamon a gyerekek különböző, többnyire online feladatokkal (Tankocka, szövegértés) emlékeztek meg a határon túli magyarságról, a nemzeti összetartozásról.























