Székhely: 5100 Jászberény, Rákóczi út 53. Bejárat: Jászberény, Sportpálya út felől
tel: +36 57 404 200  +36 57 404 201 e-mail: szent.istvan.jaszbereny@gmail.com

Idén is megrendeztük iskolánkban a "Csússzál velünk" iskolai programunkat, amit összekötöttünk a Magyar Korcsolyázás Napjával. 2026.02.18-án az iskolából szinte minden gyermek korcsolyát húzott és együtt korizott társaival. Egyik órában az alsó tagozatos, majd a következő órában a felső tagozatos és gimnazista tanulók voltak jégen, akik kedvelt zeneszámaikat hallgatva korcsolyáztak. Közben feltettünk a gyerekeknek 5 kérdést az idei olimpiával kapcsolatban, amit utána meg is beszéltük. A végén betűből kiraktuk a "GRATULÁLUNK DOMINIK és DANI!" feliratot, amit előzőleg a gyerekek színeztek ki. Az olimpia öt karikája is a jégre került, majd a gyerekek jó kedvvel folytatták napjukat.
Szervező: Földiné Barna Andrea

KRÉTA e-napló

KRÉTA elektronikus ügyintézési rendszer

Talentum alapítvány

Kedves Szülők!
Tisztelt Támogatóink!

Szeretnénk megköszönni, hogy személyi jövedelemadójuk 1%-ával támogatják a Szent István Sport Általános Iskola és Gimnázium alapítványát. Mindezt iskolánk fejlesztésére, s gyermekeik céljainak megvalósítására fordítjuk.
Bízunk abban, hogy a jövőben is számíthatunk támogató együttműködésükre, oktató-nevelő munka támogatására.

A Talentum Alapítvány adószáma: 19223151-1-16
Az alapítvány számlaszáma: 11745035-26762809-00000000
Bank: OTP

Integrált Könyvtári Rendszer

Heti étlap

Iskolánk részt vesz az európai közösség pénzügyi támogatásával finanszírozott európai iskolagyümölcs-programban

Jelentkezési lapok

Széchenyi terv