Október utolsó tanítási hetében a Diákönkormányzat versenyfelhívására, faragott tökök lepték el iskolánk előkertjét, megörvendeztetve ezzel diákot és szülőt egyaránt. Megtalálhatóak voltak itt a félelmetestől a viccesig a film- és mesehősök világába kalauzoló alkotások, csoportos kompozíciók nem csak faragott, de festett formában is, az egyszerűtől a művészi kivitelig. Az iskola szinte valamennyi osztályából volt ötletes faragvány. A zsűrizés után az alkotások élete nemes céllal ért véget. A szervezők az Jászberényi Állat- és Növénykertnek ajánlották fel a tököket. Ezzel a Fradi SuLiga program jótékonysági pontgyűjtéséhez is csatlakoztak.
Köszönet a szervezőknek: a Diákönkormányzat részéről Béres Gábor tanár úrnak és a Fradi SuLiga program részéről Pestiné Járomi Edit tanárnőnek. Köszönjük Mizsei István szülőnek a szállításban nyújtott segítségét.
Iskolánkban Október 24-én (hétfőn) tartottuk a „Tök jó napot” az alsó tagozaton. Erre a napra minden osztály legalább 3 db faragott töklámpást hozott be, ezeket délután LED mécsessel együtt kihelyezte az osztály az iskola előtti füves területre. A napot folytattuk egy játékos délutáni kézműveskedéssel, különböző játékokkal osztályszinten. A héten mindenki megcsodálhatta a jópofa hangulatos alkotásokat az iskola előtt. Igazán szép látvány volt, főleg mikor már sötétedett! A DÖK által szervezett tökfaragó versenybe is bekapcsolódtunk! A töklámpásokat felajánlottuk az állatkertnek, amiket pénteken el is szállítottak.
Szabadidős munkaközösség
http://gyakorlo-jaszbereny.edu.hu/index.php/alt/alt-tan/tanev-esemenyei-altalanos-2022-2023?start=48#sigFreeId154063d3d1
Szeptember 30-án a Zenei világnap alkalmából iskolánk vendégelőadója volt Szilágyi Áron, a Kecskeméti Leskowsky Hangszergyűjtemény vezetője. Sok érdekes hangszert hozott magával, amelyeket a gyerekek segítségével meg is szólaltatott. Humorban, jókedvben nem szenvedtünk hiányt. Köszönjük az érdekes bemutatót!
Szervező: Berdó Péterné Farkas Andrea
http://gyakorlo-jaszbereny.edu.hu/index.php/alt/alt-tan/tanev-esemenyei-altalanos-2022-2023?start=48#sigFreeId46c443aed6
2022. július 4-8-ig -a nyár talán egyetlen olyan hetében, amikor is a hőmérséklet nem lépte át a 30 fokot és csapadék is volt- itt az iskolában tartottuk alsó tagozatos tanulók részvételével a nyári napközis táborunkat Madarász Krisztinával.
A tábor fő vonalát a LEGO matek és a LEGO StoryStarter programok alkották, amit kézműveskedéssel, játéktanulással, sportolással, kirándulással egészítettünk ki. A digitális történetmesélés két délelőtti elfoglaltságot jelentett, amikor is a 3-4. osztályosok egy teljes Benedek Elek mesét, a kisebbek annak egy-két eseményét jelenítették meg legóval történő kirakással. Ez alapján a nagyobbak önállóan, a kisebbek a segítséggel képregényt készítettek a tableteken lévő programmal.
A LEGO matek részben az iskolai egységdobozt felhasználva különböző logikai feladatokat oldottak meg a gyerekek párokban és csoportokban is. A kisebbek és a nagyobbak különböző feladatokkal kellett, hogy megbirkózzanak. A kihívást jelentő feladatlapon kaptak meg és az interaktív táblán is dolgoztak.
Naponta kézműveskedhettek is a gyerekek. Dekorgumiból elkészítették a nevük kezdőbetűjét, amit aztán kidíszítettek, fűztek gyöngyös karkötőt, különböző technikák megismerésével festékképeket készítettek, guillig technikával alkottak képet, valamint csillámtetkó készítés is szerepelt a kézműves programok között.
Minden nap igyekeztünk olyan játékokat, mozgással-ritmussal kísért dalokat tanítani, amit mostanság a retró jelzővel használnánk. Például: Pacsizós ismerkedős, Ki van a pléd mögött, Lyukba labda, Poharas ritmusjáték a Szép az icipici női cipő kezdetű dalra, Balatonnál sej….
A mozgásos játékokat illetően sem lehetett hiányérzetük, volt zokniháború, sor-és váltóversenyben versengtek egymással. Sor került a várva várt strandolásra is.
Egy délutánt társasjátékozással töltöttek a gyerekek. Többek között óriás amőbáztak, valamint fejlesztő társasjátékokkal ismerkedtek pl. Family boom, Golyókapkodó, továbbá többfajta kártyájátékot próbálhattak ki.
A hét közepén egy mátrai kirándulásra került sor. Megismerkedtünk a mátrafüredi Harkály Házzal, vezetővel túrát tettünk Sástó és Mátrafüred között található Cincér tanösvényen, megmásztuk a Kozmáry-kilátót, és a kisebbek a megújult mátrafüredi játszótér játékait is birtokba vették addig, amíg a nagyobbak Kriszti nénivel megismerték a frizzball pályát, illetve amíg az eső nem kényszerített fedél alá bennünket.
Utolsó napon egy érdekes feladatot kaptak a gyerekek. Szabadulószoba jellegű izgalmas játékkal adtak számot a hét eseményeiről. Az alap a tankocka volt, ebben készítette el Kriszti néni a feladatokat. A megoldások alapján a gyerekeknek az iskola különböző részeibe kellett eljutniuk a további feladványokért. 5 fős csoportokban tablet használatával teljesítették az egyes állomások vicces, furfangos feladatait. A szabadulás izgalmainak lehűtésére jégkrémmel vártuk a gyerekeket.
A tábor zárásaként mindenki megkapta egy mappában a héten elkészített alkotásait, az emléklapot és édességeket.
Mészárosné Suba Judit
Általános Iskola
Talentum alapítvány
Jelentkezési lapok
Általános Iskola
- Május
- Kolckaland 2.forduló
- Tudásbajnokság eredményei- felső tagozat
- Tudásbajnokság vármegyei döntő-alsó tagozat
- Tavaszi játszóház
- Focizni tudok
- A „jövő tudósai” - ABAS-Városi matematikaverseny 2024
- "Tavaszi szél" népdaléneklési verseny
- Vers- és prózamondó verseny 3-4. évfolyam
- Április
- Happy-hét 2024
- Öltözz a könyvedhez!
- Hol volt, hol nem volt...
- Egészségnap
- Pénz7 - 2024
- Március
- Városi idegen nyelvi szépkiejtési verseny
- Február
- Január
- Kockaland városi verseny 1. forduló
- „Katonai légi járművek” című rajzpályázat
- Sítábor
- Karácsonyra hangolódva
- Szeretetcsoki 2023
- December
- November
- Adventváró játszóház
- Csodaláda
- Darules 2023
- FELHÍVÁS-mézeskalácsfalu építésre
Gimnázium
- Felvidéki séta II. Rákóczi Ferenc nyomában
- Ballagás 2024
- Rendkívüli felvételi eljárás nyolcadik osztályt végzett tanulók számára
- Tavaszi Tehetségkutató Művészeti Fesztivál
- Szent István Diáknap 2024
- A 2024-2025-ös tanévben 9. évfolyamra jelentkező tanulók ideiglenes felvételi jegyzéke
- Diákutazási program
- Közösségi szolgálat
- A Nemzeti Tudósképző Akadémia februári hírlevele
- Jégre fel!
- Nobel-díjasok és tehetséges diákok XXI. találkozója - 2024
- Szántai kupa 2023
- Diákparlament
- Gödöllői program 2023. december 09.
- '56-os program a Rákóczi Szövetség támogatásával
- Jászkürt-megjelenés
- Ünnepi megemlékezés
- Jászsági Bűnmegelőzési és Drogprevenciós verseny - középiskola
- OTP pénzügyi vetélkedő
- Gödöllői laborgyakorlat
- Díjátadó a Megyeházán
- Akadályfutás
- Kirándulás a Partiumba
- Találkozás Farkas Bertalannal
- "Gyökereink"-rendkívüli történelemóra
- Rákóczi Szövetség programja
- Fair play kupa foci körzeti verseny
- "PETŐFI SZAVA ZENGETT"
- Szemelvények az osztálydekorációkból
- SIOSZ GÁLA-LINDI SIKERE
Testvériskola
- Vechtai kiándulás
- Vechtai üdvözlet
- Pater Andreas üdvözlő szavai (2019. október)
- Vechtai élmények-a diákok szemével (2019. március)
- Városunk és Vechta 25 éves barátsága (2018. szeptember)
- A vechtai St. Thomas Kolleg 2017. évi évkönyvében iskolánk is helyet kapott
- A zene összeköt (2017. október)
- Látogatás a domonkosrendi St. Thomas iskolába (2016. október)
Gyorskorcsolya
- UTÁNPÓTLÁS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG
- GYORSKORCSOLYA DIÁKOLIMPIA SZEKSZÁRDON
- JUNIOR VILÁGBAJNOK A MAGYAR NŐI VÁLTÓ
- Gazsi Noémi sikere
- Rövidpályás Gyorskorcsolya Diákolimpia Regionális Döntő Jászberény
- 8. Jász-Kupa nemzetközi verseny
- SPORTGÁLA 2024
- 31. ALTA VALTELLINA TROPHY / Bormio, Italy
- I. Divíziós verseny-gyorskorcsolya
- 30. Csizmadia Kupa
- Hanse CUP - Rostock Németország 2023.10.20-22.
- Alpok Adria Kupa 1.forduló
- Olympic Hopes
- Gyorskorcsolya- Lindi sikere
- STEZ CUP 2023. szeptember
- Sportbüszkeségeink
- Év végi sportverseny-összefoglaló
- Európa Kupa (Torino)
- Gyorskorcsolya Diákolimpia Sátoraljaújhely
- Jász Kupa 2023. január 20-22.
- Gyorskorcsolya világbajnokságra készülve
- Alpe Adria Trophy 2022
- Mikulás kupa 2022. december
- Gyorskorisaink sikerei
- Divíziós Verseny - 2022.10.22. - Budapest
- Olympic Hopes 2022 – Budapest
- STEZ CUP 2022, Spisska Nova Ves
- Schőnborn Melinda sikere
- Rövidpályás gyorskorcsolya diákolimpia országos döntő
- Dobrán Réka sikerei
- Pillanatképek a Diákolimpiáról
- Jeges sportvetélkedő
- Junior Országos Bajnokság
- 6. JÁSZ-KUPA
- Mikulás Kupa - 2021
- Gyorskorcsolyaverseny Debrecenben
- Alpe Adria Trophy 1.
- Olympic Hopes
- Danubia kupa Szlovákiában
- Támogatott tehetség