2023. március 28-án rendeztük meg a KocKaland iskolai verseny 2. fordulóját a 3. osztályos tanulók részvételével. Mint az első fordulóban, most is 19 csapat mérte össze tudását. A közel 60 tanuló a logikus gondolkodást igénylő feladatokat oldott meg másfél óra alatt. Pomázi Imréné intézményvezető köszöntőjében kiemelte, hogy a verseny éppen a március 27-31. között nyolcadik alkalommal megszervezett Digitális Témahét idejére esik. Ebben az évben kiemelt témák, többek között, a technológia eszközei és alkalmazásai, az algoritmikus gondolkodás és programozás mint az alkotás eszközei. „A Témahét egyik célja a digitális pedagógia elterjesztése, alkalmazásának elmélyítése annak érdekében, hogy a digitális kompetenciát alkotó készségek, képességek fejlesztése minden tantárgyban megvalósuljon.” A tanulók matematikai, szövegértési, problémamegoldó, logikus gondolkodást igénylő feladatokkal találkoztak, amelyek témái a múlt héten tartott Happy-héthez, és a víz világnapjához is kapcsolódtak.
A már ismert CodyColor játék volt az első állomás, amelynek pályája a folyosón lett kialakítva. A feladat megoldása után a csapatok 4 tanteremben szétosztva folytatták a versenyt. Virágokat locsoltak, fát ültettek, a víz körforgásának rajzát rakták össze, tavaszi virágcsokrot készítettek, az üdítőital átlagos cukortartalmát számolták ki, miközben labirintuson kellett átjutniuk, színkódolásos feladatot oldottak meg, robotpályát terveztek, sőt még a tanteremből is csak egy kódolásos feladat sikeres megoldása után jutottak ki. A folyosón várta őket egy utolsó próba: zászlójelekkel üzentek a folyosó másik végében álló csapattársuknak.
Vidám hangulatú délutánt töltöttek el a gyerekek, és igen sikereset is, amit az elért magas pontszámok bizonyítanak.
Köszönjük a program megálmodóinak és szervezőinek a munkáját: Madarász Krisztina és Péter Beáta tanítóknak.
A 2. forduló eredményei:
http://gyakorlo-jaszbereny.edu.hu/index.php/alt/alt-tan/tanev-esemenyei-altalanos-2022-2023/955-kockaland-2-fordulo#sigFreeIdd8b1bc79e9
Kockaland 2. forduló
View the embedded image gallery online at:
Általános Iskola
Talentum alapítvány
Jelentkezési lapok
Általános Iskola
- Május
- Kolckaland 2.forduló
- Tudásbajnokság eredményei- felső tagozat
- Tudásbajnokság vármegyei döntő-alsó tagozat
- Tavaszi játszóház
- Focizni tudok
- A „jövő tudósai” - ABAS-Városi matematikaverseny 2024
- "Tavaszi szél" népdaléneklési verseny
- Vers- és prózamondó verseny 3-4. évfolyam
- Április
- Happy-hét 2024
- Öltözz a könyvedhez!
- Hol volt, hol nem volt...
- Egészségnap
- Pénz7 - 2024
- Március
- Városi idegen nyelvi szépkiejtési verseny
- Február
- Január
- Kockaland városi verseny 1. forduló
- „Katonai légi járművek” című rajzpályázat
- Sítábor
- Karácsonyra hangolódva
- Szeretetcsoki 2023
- December
- November
- Adventváró játszóház
- Csodaláda
- Darules 2023
- FELHÍVÁS-mézeskalácsfalu építésre
Gimnázium
- Felvidéki séta II. Rákóczi Ferenc nyomában
- Ballagás 2024
- Rendkívüli felvételi eljárás nyolcadik osztályt végzett tanulók számára
- Tavaszi Tehetségkutató Művészeti Fesztivál
- Szent István Diáknap 2024
- A 2024-2025-ös tanévben 9. évfolyamra jelentkező tanulók ideiglenes felvételi jegyzéke
- Diákutazási program
- Közösségi szolgálat
- A Nemzeti Tudósképző Akadémia februári hírlevele
- Jégre fel!
- Nobel-díjasok és tehetséges diákok XXI. találkozója - 2024
- Szántai kupa 2023
- Diákparlament
- Gödöllői program 2023. december 09.
- '56-os program a Rákóczi Szövetség támogatásával
- Jászkürt-megjelenés
- Ünnepi megemlékezés
- Jászsági Bűnmegelőzési és Drogprevenciós verseny - középiskola
- OTP pénzügyi vetélkedő
- Gödöllői laborgyakorlat
- Díjátadó a Megyeházán
- Akadályfutás
- Kirándulás a Partiumba
- Találkozás Farkas Bertalannal
- "Gyökereink"-rendkívüli történelemóra
- Rákóczi Szövetség programja
- Fair play kupa foci körzeti verseny
- "PETŐFI SZAVA ZENGETT"
- Szemelvények az osztálydekorációkból
- SIOSZ GÁLA-LINDI SIKERE
Testvériskola
- Vechtai kiándulás
- Vechtai üdvözlet
- Pater Andreas üdvözlő szavai (2019. október)
- Vechtai élmények-a diákok szemével (2019. március)
- Városunk és Vechta 25 éves barátsága (2018. szeptember)
- A vechtai St. Thomas Kolleg 2017. évi évkönyvében iskolánk is helyet kapott
- A zene összeköt (2017. október)
- Látogatás a domonkosrendi St. Thomas iskolába (2016. október)
Gyorskorcsolya
- UTÁNPÓTLÁS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG
- GYORSKORCSOLYA DIÁKOLIMPIA SZEKSZÁRDON
- JUNIOR VILÁGBAJNOK A MAGYAR NŐI VÁLTÓ
- Gazsi Noémi sikere
- Rövidpályás Gyorskorcsolya Diákolimpia Regionális Döntő Jászberény
- 8. Jász-Kupa nemzetközi verseny
- SPORTGÁLA 2024
- 31. ALTA VALTELLINA TROPHY / Bormio, Italy
- I. Divíziós verseny-gyorskorcsolya
- 30. Csizmadia Kupa
- Hanse CUP - Rostock Németország 2023.10.20-22.
- Alpok Adria Kupa 1.forduló
- Olympic Hopes
- Gyorskorcsolya- Lindi sikere
- STEZ CUP 2023. szeptember
- Sportbüszkeségeink
- Év végi sportverseny-összefoglaló
- Európa Kupa (Torino)
- Gyorskorcsolya Diákolimpia Sátoraljaújhely
- Jász Kupa 2023. január 20-22.
- Gyorskorcsolya világbajnokságra készülve
- Alpe Adria Trophy 2022
- Mikulás kupa 2022. december
- Gyorskorisaink sikerei
- Divíziós Verseny - 2022.10.22. - Budapest
- Olympic Hopes 2022 – Budapest
- STEZ CUP 2022, Spisska Nova Ves
- Schőnborn Melinda sikere
- Rövidpályás gyorskorcsolya diákolimpia országos döntő
- Dobrán Réka sikerei
- Pillanatképek a Diákolimpiáról
- Jeges sportvetélkedő
- Junior Országos Bajnokság
- 6. JÁSZ-KUPA
- Mikulás Kupa - 2021
- Gyorskorcsolyaverseny Debrecenben
- Alpe Adria Trophy 1.
- Olympic Hopes
- Danubia kupa Szlovákiában
- Támogatott tehetség